2018. március 18., vasárnap

Megfigyelve - 13. Dezorientáció

Sziasztok! Holnap visszatérek a dolgos hétköznapokhoz, és pár napon belül hozom a saját írásaimat is :) Addig is, itt van nektek egy előre elkészült fordítás, amihez jó szórakozást kívánok. Ismét egy izgalmas rész, számtalan kérdéssel, sok történéssel és még több érzelemmel.



13. Disorientation
Dezorientáció: Nem ismerjük fel, hogy kik vagyunk (személy), mit csinálunk (helyzet), nem észleljük az időt és a dátumot (idő), vagy hogy hol vagyunk (hely).

13 évesen

– Menj innen! – kiáltotta Bill a szobájából, ahová bezárkózott. A kopogást nem fogadta szívesen, még akkor sem, ha az ajtót ütő kéz Tomhoz tartozott.
– Bill, ugyan már! Nyisd ki az ajtót! Csak beszélgessünk – kérte Tom. Újra rácsapott az ajtóra, ezúttal inkább azért, hogy levezesse a frusztrációt, mintsem, hogy felhívja magára az öccse figyelmét.
– Nem akarok veled beszélni, Tom. Csak menj el! – válaszolta Bill. A szavai dühösek voltak, de a hangja fájdalomtól csengett.
Tom hallotta, ahogy a testvére próbálja visszatartani a könnyeit. A bűntudat újra elöntötte, és ráütött az ajtóra, mert kétségbeesetten szerette volna látni az öccsét.
A kiabálást fojtott zokogás követte az ajtón túlról:
– M-menj innen, Tom. Ez a te h-hibád – nyögte ki sírva Bill, miközben levetette magát az ágyra és bebújt a takaró alá. Még mindig érezte az ágyneműn Tom illatát, és hiába volt rá mérges, ez megnyugtatta.
Tom nekidőlt háttal az ajtónak és lassan leereszkedett a padlóra. A térdét a mellkasához húzta, és rátámasztotta a homlokát. Kedve lett volna feladni, elgyengülni és az öccsével sírni, de ezzel megsértené a kapcsolatuk íratlan szabályát: amikor az egyikük gyenge volt, a másiknak erősnek kellett lennie. Sajnos Tomra többször esett az a felelősség.
Hallotta a lépcső nyikordulását, de nem emelte fel a fejét, hogy lássa, ki lehet az. Azt hitte, csak az anyukájuk, aki sütikkel és csokival próbálja őket felvidítani, hiszen ő is azóta nyugtalankodott, hogy Bill hazaért. Azonban nem Simone, hanem Andreas volt az, a hangja pedig aggódva és óvatosan csengett:
– Jól vagy? – kérdezte halkan, ahogy a raszta hajú ikerhez közeledett.
– Bill nem nyitja ki az ajtót – felelte Tom, majd megdörzsölte a szemét és próbálta visszanyerni a nyugalmát. Andreas volt az utolsó, akit látni akart abban a pillanatban. Nem akarta, hogy kiderüljön, őt is legalább annyira megviselte ez az egész, mint a testvérét.
– Megpróbálhatom – ajánlotta Andreas tétován.
Tom bólintott, majd felállt és a fal mellé lépett. Azokat a zárakat, amiért annyit könyörögtek a szüleiknek, most legalább annyira gyűlölte, mint normál esetben szerette. Doktor Engle megnyugtatta az édesanyjukat, miszerint a tizenhárom éves fiúknál normális, ha több magánéletet szeretnének, így Simone hagyta, hogy a szülinapjukra felszereljék a zárakat. Biztonságot nyújtottak, ami még közelebb hozta az ikreket, de az utóbbi időben előfordult, hogy akadályként szolgáltak.
– Bill, én vagyok az. Bemehetek? – kérdezte a fiú egy kis kopogtatás után. Tom és Andreas visszafojtott lélegzettel várt, és hallgatta a bentről érkező zajokat. Volt egy kis csattanás és lábak lépkedésének hangjai. Nem sokkal később kattant a zár és kinyílt az ajtó, amin egy kéz nyúlt ki, hogy megragadja Andreast és behúzta a szobába. Tom is utána mozdult, de az ajtó az arca előtt csapódott be, és mielőtt megragadhatta volna a kilincset, a zár máris visszakattant a helyére.
– Bassza meg! Bill, engedj be! – kiáltotta Tom, miközben az ajtót rugdosta. Csak egy dolog volt annál rosszabb, ha Bill egyedül bezárkózott a szobájába: ha Andreas is vele volt. Tom elméjét megrohamozták a keserű féltékenységgel teli gondolatok, és érezte, ahogy a düh szinte elveszi az eszét. Ki akarta tépni az ajtót a helyéről, de akkor Doktor Engle szavai jutottak eszébe. Kényszerítette magát, hogy mély lélegzetet vegyen, mielőtt újra megszólalt:
– Jól van, átmegyek Georg-hoz – mondta csikorgó fogakkal, mielőtt lerohant a lépcsőn.
Andreas hallotta, ahogy Tom az ajtón dörömbölt, majd elviharzott, de inkább a karjaiban zokogó ikerre figyelt, mintsem ezzel foglalkozzon. Abban a pillanatban, hogy behúzta a szobába, Bill hozzábújt és elkezdett sírni. Andreas ismerte a fiú érzékeny természetét, és teljesen megértette, mi a baja, de ez volt az első alkalom, amikor inkább hozzá fordult vigaszért Tom helyett.
– Kiestem – mondta Bill, amikor végre meg tudott szólalni.
– Tudom – felelte Andreas, holott pontosan érezte, hogy ez egy elég szánalmas próbálkozás a vigaszra. Tomhoz hasonlóan a megnyugtató szavak nem voltak az erősségei. Az sem segített a helyzeten, hogy azon aggódott, vajon mit fog tenni vele Tom, ha kikerülnek innen.
– Azt mondta, nyerni fogok – szipogta Bill, ahogy az öklébe szorította Andreas felsőjét. Ez a művelet most nehezebben ment Tom túlméretezett pólói nélkül.
– Azt mondtad, csak a hülye fogadás miatt csinálod – válaszolta Andreas, és nem értette pontosan miért változott meg a fiú véleményre. Amikor Bill először mesélt neki a tehetségkutatóról, csak nevetett, és azt mondta, azért jelentkezik mert elvesztette a fogadást. Amikor a fogadás részleteiről kérdezte, csak annyit felelt, hogy nem nagy ügy. De ha tényleg nem nagy ügy, akkor Bill most miért áztatja a könnyeivel a pólóját?
Bill megtörölte a nedves szemét, és még erősebben szorította magához a másik fiút. Andreas karjai körbeölelték, a kezei finoman simogatták a hátát, de mégsem volt ugyanolyan érzés, mintha Tom tenné. Tudta, hogy a barátja próbálja megnyugtatni, de ezzel csak a bátyjára emlékeztette, és arra, mennyire szüksége lenne rá. Bill őrlődött. Tom karjait és vigasztalását szerette volna, de dühös volt rá, hiszen ő tehet mindenről.
– Igen, de miután túljutottam az első körön, arra gondoltam, hogy akár sikerülhet is. Tom azt mondta, képes vagyok rá. Azt mondta, mindenkinél jobb vagyok – próbálta Bill megmagyarázni. Amit nem tudott elmondani, az az volt, hogy mivel a bátyja ezt állította, ő is minden egyes apró sejtjével hitt benne.
– Attól még nagyon jó voltál, és semmi szükséged erre a hülye tehetségkutatóra. Van egy zenekarod, és pontosan tudod, hogy meg fogjátok együtt csinálni – mondta Andreas összeszedve azokat a szavakat, amelyek tényleg megnyugtatóak lehetnek.
Az összetört, síró barátját megtartani egyre fárasztóbbnak bizonyult, ezért Andreas lassan az ágy felé terelte a fiút, hogy leülhessenek. Meglepetésére amint letette a hátsóját a matracra, Bill az ölébe mászott és úgy csimpaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. Látta már, amikor a fiú így bújt a bátyjához egy gúnyolódással teli iskolanap, vagy egy apjuknál tett kellemetlen látogatás után, de Andreas sosem számított arra, hogy egyszer Tom helyében találja magát. Nem tudta, mit kéne tennie, de eszébe jutott, amikor látta, hogy az idősebb testvér Bill haját simogatja. Úgy tűnt, segített.
Bill közel bújt hozzá, és egy pillanatra elfelejtette, hogy nem a testvérével vannak a szobában. Andreas szőkített hajának citrusillata volt, és ez emlékeztette arra, hogy ő nem Tom, de mivel már a fiú ölébe telepedett, nem akart megmozdulni. A barátja teste forró volt, és az ölelése biztonságot sugárzott, pont úgy, mint Tomé. Biztosította azt a védelmet és kényelmet, amit Bill most nem fogadhatott el a testvérétől.
– Sosem kételkedtem. Egyszer sem. Tom azt mondta, meg tudjuk csinálni, és én tudtam, hogy így lesz, és most megint azt mondta, meg tudom nyerni, de mégsem sikerült – motyogta Bill a barátja nedves pólójába. Minden alkalommal, ahogy kiejtette ezeket a szavakat, egy kicsit valóságosabbnak érezte a történteket, de a fájdalom nem akart elhalványulni. A veszteség sokkal jobban fájt, mint amire számított.
Andreas kényelmetlenül mocorgott, de nem lökte el Billt. Nem kockáztathatta meg, hogy bántsa a fiút. Az első számú szabály, amit megtanult az ikrek barátjaként, hogy sosem bánthatta Billt. Valószínűleg ennek a szabálynak a betartása miatt fordult elő az, hogy Andreas volt az egyetlen közeli barátjuk az évek során. Georg és Gustav is egyre közelebb került a fiúkhoz, de ő nem volt féltékeny emiatt, sokkal inkább megkönnyebbültnek érezte magát. Az ikrek barátjának lenni izgalmas és intenzív volt, de néha túlságosan is. A zenekar két másik tagjának jelenléte levett a válláról némi terhet.
Bill megint szipogott, ezért Andreasnak eszébe jutott, hogy kellene valami megnyugtatót mondania, és arra ösztönözni a fiút, hogy visszaengedje magához Tomot, mert ő biztos tudná, mit kéne tenni.
– Néha mindenki tévedhet. Tom tévedett a tehetségkutatóval kapcsolatban, de abban nem, hogy mennyire jó vagy – suttogta, mintha el kéne rejtenie ezeket a szavakat. Az egyetlen alkalom, amikor így beszélt, az akkor volt, amikor az érzékenységével próbált lenyűgözni egy lányt. Nem is értette, miért érezte úgy, hogy Bill-lel így kell beszélnie.
Andreas szavai lágyak és megnyugtatóak voltak, pont úgy, mint Tomé, amiket Bill fülébe mormolt, miközben a haját simogatta. A fiú azért csinálta, hogy vigaszt nyújtson neki, Bill mégis egyre jobban összezavarodott. Ugyanazt érezte a gyomrában, mint mikor Tommal volt. Andreas volt a legközelebbi barátja. Olyan közel állt hozzájuk, amennyire csak egy kívülállót képesek voltak beengedni, és már régen elnyerte a bizalmukat. Ha Bill valaha szeretne valakit a bátyján kívül, akkor az ő lenne. Sajnos, ez egy olyan tény volt, amit csak az egyik iker értett meg, és az nem Bill volt.
Anélkül, hogy átgondolta volna, Bill úgy döntött, hogy megköszöni a kedves szavakat olyan módon, ahogy Tommal is tenné. Elengedte a fiú pólóját és helyette átkarolta a derekát. Mielőtt Andreas megértette volna, mi történik, Bill felemelte a fejét és megcsókolta őt. Az ajkai puhák és hívogatóak voltak, miközben azért könyörögtek, hogy ne húzódjon el.
A csók hamar abbamaradt. De épp elég ideig tartott, hogy Bill kinyissa a szemét és rájöjjön, nem az övével egyező tekintet mered vissza rá. Elég hosszú volt ahhoz, hogy Andreas érezze a hasában azt a furcsa bizsergést, amit akkor érzett legutóbb, amikor megcsókolta az első barátnőjét. Csak annyi ideig, amíg Bill megérezte a citrusillatot, ami nem Tomhoz tartozott. Addig, míg Andreas lecsúsztatta a kezét Bill csípőjére, és rájött, hogy a legjobb barátját csókolja.
Andreas talpra ugrott, miközben a fiú lecsúszott az öléből. A kezét a szájához kapta, ahol néhány másodperccel azelőtt még Bill ajka volt. A szíve örült ritmusban vert, és nem tudta kitalálni, hogy az izgalom vagy a félelem miatt, de a legjelentősebb probléma az volt, hogy teljesen összezavarodott a szexualitását tekintve. Nem volt meleg, de ez a csók alapjaiban rengette meg a bizonyosságát. Ezután az a gondolat következett, hogy Bill és Tom a legjobb barátai, de most valószínűleg mindkettőjüket elveszti. Tom biztosan ki fogja nyírni.
– Mennem kell – mondta Andreas idegesen.
– Oké – felelte Bill szűkszavúan. Őt is annyira megrázta, amit tett, mint a barátját. Nem értette, miért történt meg, sem azt, hogy miért érezte magát annyira furcsán. Soha eszébe sem jutott mást megcsókolni, főleg nem Andreast. Még jobban összezavarodott, pedig erre már végképp nem volt szüksége; nem, amikor éppen összetört a szíve, és ennek tetejében most már más miatt is aggódhatott. Andreas azért jött, hogy ő jobban érezze magát, nem azért, hogy még jobban sírjon. Be kellett volna engednie Tomot.
Andreas az ajtóhoz sietett, de mielőtt kilépett, még egyszer visszafordult. Bill bebújt az ágyba és magára húzta a takarót, de volt nála valami, amit szorosan a mellkasához ölelt. Egy leírhatatlanul furcsa érzés költözött Andreasba, amikor felismerte Tom pólóját. Hirtelen néhány fontos tény értelmet nyert a fejében, és tudta, hogy ki kell mennie a szobából. Muszáj lelépnie, mielőtt Tom visszaér.
**
Hosszú volt a séta Georg házához, és Tom csak félúton jött rá, hogy ez egy rossz ötlet. Doktor Engle mindig azt mondta neki, hogy mikor dühösnek és féltékenynek érzi magát, jobban teszi, ha egy kicsit elvonul és lehűti az indulatait. Távolabb kellett lennie a harag forrásától. Sajnos most az egyiktől tartott a másik felé. Bill őt hibáztatta, de Tom Georgot és Gustavot. Az ő hibájuk volt. Az ő hülye fogadásuk, az ő hülye ötletük. Bill nem lenne ennyire összetörve, ha nem beszélik rá.
Tom rájött, hogy Georg és Gustav az utolsó emberek, akiket most látni akar. Szüksége volt Billre. A testvérének muszáj megértenie, hogy ez nem jelenti a világ, vagy az álmaik végét. Nem is volt fontos, de az öccse sokkal komolyabban vette, mint ahogy gondolták. Még Tom sem értette, miért akadt ki ennyire a fiú, hiszen egyik korábbi kudarc sem okozott neki ekkora szomorúságot.
Tom megpróbált válaszok után kutatni, míg sétált hazafelé. Nem értette, miért volt ennyire kétségbeesett Bill, ahogy azt sem, miért őt hibáztatta és lökte el magától. Az öccse még sosem taszította el, és emiatt pokolian szenvedett. Eszébe jutott valami, amit még a doktor mondott neki. Valamit arról, hogy ahogy idősebbek lesznek, lehetséges, hogy a kapcsolatuk megváltozik, és nem akarják majd azt az intimitást, amit korábban. Az a gondolat, hogy elveszítheti Billt, megrémítette. Mire a házhoz ért, már tudta, mit kell tennie. Valami olyasmit, amit nagyon utált: segítséget kell kérnie.
– Anyu? – kiáltotta Tom, miközben levette a cipőjét, és körbenézett a földszinten életjeleket keresve. Úgy gondolta, Bill és Andreas még mindig be vannak zárkózva a szobába, és hogy elkerülje a veszekedést, úgy döntött, hogy a legjobb ha lent marad. Majd beszél Bill-lel, amikor a fiú készen áll.
– Itt vagyok, édesem – válaszolta Simone a konyhából, ahol a vacsorát készítette. Tom bement a konyhába, és nem lepődött meg, amikor látta, hogy az anyja Bill kedvenc tésztaételét csinálta. Valószínűleg megpróbált még egy kísérletet tenni arra, hogy felvidítsa őt, de Tom nem bízott benne, hogy működni fog. Legalábbis remélte, hogy az étel nem javít meg valamit, ami neki sem sikerült. Ez önző gondolat volt, de nagyon bízott abban, hogy ő jobban megoldja Bill problémáit, mint a tészta.
Az összes idegesség kijött rajta, amikor az édesanyja felé fordult. A szája kiszáradt, mint mindig, amikor nem igazán akart beszélni. Nagyon nehéz volt megszólalnia, de tudta, hogy szükséges:
– Anya, kérdezhetek valamit? – érdeklődött idegesen, miközben beharapta az ajkát. Az utóbbi órában annyit rágcsálta, hogy már vörös volt és duzzadt.
– Persze, Tom. Tudod, hogy bármiről beszélhetsz velem – felelte Simone, majd lerakta a lisztet és átölelte a fiát. Sokszor előfordult, hogy nem értette a fiait, de azt könnyen észrevette, ha fájt nekik valami. Tom szemében látta a bánatot, ugyanúgy, mint Billében, és már sajnálta, hogy megengedte neki, hogy jelentkezzen a tehetségkutatóba.
Simone lágyan végigsimította az ujjával Tom duzzadt ajkát, és adott neki egy sütit a pulton lévő tálcáról.
– Próbáld meg ezt a szád helyett. Sokkal finomabb – mondta mosolyogva. – Most pedig… miről szeretnél beszélni?
Tom elfogadta a sütit, hogy boldoggá tegye az édesanyját, pedig nem igazán volt éhes. A lábát bámulta, miközben suttogva beszélt:
– Én… öhm… azt hiszem Billnek és nekem beszélnünk kéne Doktor Engle-el. Tudod, a tehetségkutatóról, meg ilyenek. Én jól vagyok. Szerintem hülyeség az egész. Nem nagy dolog, de Bill teljesen kiakadt miatta. Nem akar velem beszélni. – Tom visszatartott lélegzettel várt a reakcióra. Még sosem kért senkitől semmit, de már régen jártak a doktornál, és érezte, hogy segítségre van szükségük.
Simone szorosan megölelte a fiát és elmosolyodott:
– Olyan jó testvér vagy, amiért aggódsz Bill miatt, és büszke vagyok rád, hogy segítséget kértél, amikor szükséged volt rá – dicsérte Simone, és lehajolt, hogy megpuszilja a homlokát. – Már beszélgettem Bill-lel, miután eltűntél. Azt hiszem, tudtok egymás fejében olvasni, pont úgy, mint régen, mert ő is ezt mondta.
– Tényleg? – kérdezte Tom, de nem tudta, hogy megkönnyebbüljön, vagy még jobban aggódjon. Tényleg olyan rossz volt minden, hogy még Bill is úgy gondolta, segítségre van szükségük? Mert ha igen, akkor nagy lehet a baj. Régebben Bill nem ment csak úgy oda segítséget kérni bárkihez, aki nem a testvére, de most úgy tűnt, mintha mindenkiben jobban megbízna.
– Igen, és szerintem jó ötlet. Szeretném, ha átgondolnátok, hogy ez a zenei dolog tényleg jó-e mindkettőtöknek, és azt hiszem, a doktorral beszélni erről jót tesz majd nektek. Sajnos hétfőtől vakáción lesz, és néhány hétig nem lehet elérni, de megpróbálom elintézni a legkorábbi időpontot. Addig is, ne feledd, hogy velem, vagy Gordonnal bármiről beszélhettek – magyarázta a nő Tomnak, ahogy korábban Billnek is.
– Ó – mondta Tom. Néhány hét? Vajon Bill egész idő alatt levegőnek fogja nézni? Még csak egy nap telt el, és Tom máris úgy érezte, nem bírja tovább a testvére nélkül. Ha Doktor Engle nem ér rá, akkor muszáj megpróbálkoznia rendbe tenni a dolgokat. – Köszi, anyu. Andreas még mindig itt van? – kérdezte, és próbálta elrejteni, hogy miért akarja tudni.
– Egy ideje hazament. Nem hiszem, hogy szerencsével járt Bill felvidításában. Talán vacsora előtt megpróbálhatnád megint? – javasolta Simone.
– Rendben. Viszek neki egy kis sütit – felelte Tom, és rakott még néhány szeletet a tányérra. Most az egyszer az édesanyja nem rótta meg azért, hogy édességet esznek vacsora előtt. Csak mosolygott, és újra megpuszilta. – Köszönöm, anyu – mondta Tom, mielőtt eltűnt a lépcsőn a süteménnyel teli tányérral.
Még csak meg sem próbálta kinyitni az ajtót. Biztos volt benne, hogy Bill újra bezárta, miután a barátjuk elment. A tudat, hogy Andreasnak sem sikerült felvidítani Billt, megnyugtatta Tomot, elaltatta a féltékenységét és könnyebben nézett szembe azzal a lehetőséggel, hogy a testvére újra elutasítja.
– Bill? – kérdezte kedvesen, miután lágyan megütögette az ajtót. – Hoztam sütit. A kedvenced.
Az ajtó hirtelen kitárult, és mielőtt Tom reagálhatott volna, az öccse karjai máris körülölelték őt. A kezében tartott tányérról leestek a sütik, de nem foglalkoztak vele. Bill úgy ölelte, mintha évek teltek volna el, mióta elváltak, nem pedig órák.
– Sajnálom – motyogta Bill, miközben a bátyja tincsei közé fúrta a fejét.
– Hé, semmi baj. Ne sírj. Tudom, hogy csak szomorú voltál – mormolta Tom, miközben Billt a mellkasához szorította és az ujjait a fiú sötét, rövid fürtjei közé fúrta. Megint neki kellett az erősnek lennie, mert Bill nem tudott. De Tom elfogadta ezt. Az öccsének volt rá oka, hogy gyenge legyen. Mindig volt rá oka.
Tom gyengéd érintése és megnyugtató szavai hamarabb megállásra bírták Bill könnyeit, mint bárki másé. Amikor megnyugodott, emlékeztette magát, hogy Tom nem tudja, mit tett. Hacsak ő vagy Andreas nem mondják el neki, sosem fogja megtudni. Szerette volna bevallani azt a rettenetes dolgot, de túlságosan félt a következményektől. Doktor Engle segítségével talán majd képes lesz vele foglalkozni, de egyedül biztosan nem. Várni kellett. Titokban kellett tartania. Hagynia kellett Tomnak, hogy azt higgye, csak amiatt a hülye tehetségkutató miatt borult ki.
– Sajnálom, Tom. Sajnálom, hogy olyan csúnya dolgokat mondtam. Sajnálom, hogy hibáztattalak. Nem tehetsz róla. Csak annyira szerettem volna nyerni – súgta Bill.
Tom nem válaszolt. Beljebb húzta Billt a szobába, majd a lábával bezárta az ajtót maguk mögött. A becsapódás hangja végigrezonált a kis szobán, ahogy Tom ajkai találkoztak Billével. Tom nem találta a megfelelő szavakat, amivel elmondhatná, mit érez, ezért inkább megmutatta. Úgy szorította magához a testvérét, mintha azt mondaná: „szükségem van rád”, olyan gyengéden simogatta, hogy érezze, megbocsát neki, és olyan szenvedéllyel csókolta, hogy ne legyen kétsége afelől, mennyire szereti.
Az üzenet tisztán és hangosan elérte Billt, de a megkönnyebbülése hamar tovatűnt, amikor eszébe jutott a csók, amit Andreassal osztott meg. Kényszerítette magát, hogy másra gondoljon, mert tudta, hogy Tom azonnal észrevenné, ha eljutna a tudata felszínéhez. Ahogy Tom közelebb húzta magához, Bill rájött, hogy a szenvedéllyel fedezheti a bűntudatát. Ha elég nagy vággyal csókolja a bátyját, akkor semmissé teheti azt az apró csókot Andreassal – legalábbis így gondolta.
– Bill… Bill, ne. Már vacsoraidő van – suttogta Tom a testvére ajkaira bizonytalanul tiltakozva, amikor érezte, hogy a másik az ágy felé tolja. Bill megpróbálta lelökni a matracra, de Tom belekapaszkodott az ágytámlába és makacsul ellenállt. – Bill, kérlek. Vacsora után. Megígérem, hogy vacsora után kárpótollak – mondta levegő után kapkodva, miközben megpróbálta a hirtelen agresszív testvérét leállítani. Tom feltételezte, hogy Bill csak próbált azon a módon vigasztalódni, ahogy mindig sikerült, mikor a dolgok rosszra fordultak.
Tom megkönnyebbülten sóhajtott, amikor végre elengedte. Ahogy Bill hozzádörgölőzött miközben felfalta az ajkait, képtelen lett volna hosszú időn keresztül ellenállni. Kipirultan és verejtékben fürödve lemenni vacsorázni egy olyan hiba volt, amit nem ismételhettek meg újra. Már az első alkalom is számtalan hazugságot és furcsa magyarázatot igényelt, és nem voltak benne biztosak, hogy a szüleik elhitték.
Bill vonakodva húzódott el, és elfordult a bátyjától, hogy elkerülje a kísértést, hogy tovább menjen. Tom a vállára tette a kezét, és megpróbálta megnyugtatni, de a fiú lerázta magáról. Nem szerette, ha nemet mondanak neki, és erősen szándékában állt duzzogni miatta. Legalábbis, ez volt a célja, de aztán észrevette a padlóra esett sütiket.
– Fúj, Bill, azok a földön voltak – vigyorgott Tom félig undorodva és félig szórakozottan, ahogy a testvére felvette a sütiket és elkezdte megenni őket. Tom leült Bill ágyára, majd egy pillanattal később az öccse is csatlakozott hozzá a koszos sütikkel megrakott tányérral a kezében.
– Ötperces szabály – motyogta Bill a csokis sütivel a szájában, mielőtt a finomság másik felét a bátyja elé emelte: – Kérsz egy harapást?
– Azt hiszem, az inkább öt másodperces szabály, nem pedig öt perces – nevetett Tom. Bill visszatért a mindennapi furcsaságaihoz, és Tom már túlságosan megkönnyebbült ahhoz, hogy bosszús legyen.
– Nos, hát lehet. De még mindig jó az ízük – vont vállat Bill, és újra beleharapott, mielőtt a testvére elé emelte volna. – Gyerünk már, nem fogsz belehalni.
Tom megforgatta a szemét, de végül megadta magát.
– Mmm, padló ízesítésű – mondta szarkasztikusan, teli szájjal.
– Csak egy kis piszok – felelte Bill, és boldogan csámcsogott a második sütin. Tom nevetett és elvett egy újabbat.
– Emlékszel rá, amikor rávettük Andreast, hogy egyen koszt?
Bill elkezdett nevetni, a süti darabkái pedig kirepültek a szájából.
– Szegény Andi – kuncogott, és eszébe jutott, milyen hiszékeny volt a barátjuk, amikor fiatalabbak voltak. Hogyha ők ketten együttműködtek, bármire rá tudták venni a fiút. Bill nevetése hirtelen abbamaradt, amikor újra eszébe jutott, mit tett délután. Újra feltámadt benne a bűntudat, és idegesen nézett a testvérére.
– Mi a baj? – kérdezte Tom, amikor elkapta az aggódó pillantást, és észrevette, hogy valami miatt elszomorodott a testvére.
Bill magára erőltetett egy mosolyt és a bátyjához hajolt.
– Semmi, csak egy kis csokoládé van… itt – mondta, majd miután a nyelvével eltüntette Tom szája sarkából a csokit, végignyalta az arcát.
– Uh, Bill. Fúj! – morogta Tom, miközben eltolta magától Billt és letörölte a nyálat az arcáról.
– A múlt héten nem ezt mondtad – kötekedett az öccse.
– A múlt héten nem az arcom nyalogattad – felelte Tom sokat sejtetően. Hirtelen lecsapott Billre, lenyomta a fiút az ágyra és viszonzásul ő is végignyalta az arcát.
– Tom, ne! Mindjárt vacsora – vinnyogta Bill, amikor a testvére alatt találta magát ugyanannak a kínzásnak alávetve, amit ő is csinált vele. Az ikrek visszatértek a megszokott játékos, szexuális dinamikájukhoz, és Bill bűntudata teljesen elpárolgott.
**
Az ikrek letelepedtek a kanapéra az ismerős szobában, amelyben már oly sokszor jártak. Ahogy nőttek, egyre gyerekesebbnek tűnt a helyiség, főleg ha összehasonlították az ott megvitatott témák komolyságával. A falakon lévő gyermekrajzok és a padlóra szétszórt játékok már nem vonzották a figyelmüket, de az ismerős légkör megnyugtatta őket. Már nem kaptak ceruzákkal teli dobozokat, sem üres papírlapokat a beszélgetés elején, de Bill vékony ujjai között most is ott volt egy toll, hogy bármikor írhasson a dalszövegfüzetébe, amit mindenhová magával vitt.
Ez a szoba nagyon sokat jelentett nekik. Először játszószoba volt, aztán pokollá vált, végül a menedékük lett. Ebben a kicsi, kék falú helyiségben játszottak, nevettek, sírtak és dühöngtek is már. Akármilyen volt a hangulatuk, úgy tűnt, a szoba mindent képes volt titokban tartani. Aznap a domináló érzelem az izgatottság volt. Olyan volt, mintha elektromosságként áramlana a levegőben, miközben az ikrek izgatottan feszengtek, és próbálták magukban tartani az izgalmas híreket.
Már hónapok elteltek, mióta Simone megpróbált időpontot egyeztetni hozzá, de mindig történt valami, ami miatt el kellett napolniuk a terápiát. Az ikrek elfoglaltak voltak az iskolával és a zenéléssel, Doktor Engle pedig némi hírnevet szerzett magának, köszönhetően egy sikeres könyvnek, amit a gyermekpszichológiáról írt. Most ő volt a legkeresettebb gyermekpszichiáter a térségben, de végül sikerült időpontot biztosítania a két nagyon különleges ügyfelének.
A doktor felvette az ikrek aktáit és letelepedett a karosszékbe. Kíváncsian nézte a két fiút, és elmosolyodott, ahogy izgatottan fészkelődtek. Majd meghaltak, hogy valami elmondhassanak neki, és biztos volt benne, hogy jó dologról van szó. Ritkán fordult elő az ő területén, hogy egy páciens azért jött hozzá, hogy jó híreket közöljön, de ennek máris nagyon örült.
– Jobban teszitek, ha kibökitek, mielőtt még Bill felrobbanna – mondta a doktor kuncogva.
– Szerződtettek minket! – bökte ki Bill.
Tom a testvérére nézett és lágyan rácsapott a kezére. Együtt kellett volna kimondaniuk.
– Bocsi, elfelejtettem – motyogta Bill félénken.
– Aláírtunk egy szerződést. Valódi albumot fogunk készíteni – tette hozzá Tom, ha már az öccse ellopta tőle a lehetőséget.
– Aláírtátok? Ez csodálatos. Biztosan izgatottak vagytok – mondta Doktor Engle, és valóban boldog volt a fiatal ügyfelei miatt. Bill már azóta a hírnévről áradozott, hogy először a kezében tartotta a játékmikrofont évekkel ezelőtt, de a doktor nem számított rá, hogy egyszer tényleg valóssággá válik.
– Elképesztő az egész! Láttak a tehetségkutatóban, aztán meghallgatták a zenekart, és most nyáron stúdióba vonulunk, hogy felvegyünk egy igazi albumot! Híresek leszünk! – magyarázta Bill megállás nélkül, és még levegőt sem vett a beszéd közben.
– Emlékszem, hogy láttalak a tehetségkutatóban. Annyira örülök, hogy végül jóra fordultak a dolgok. Sajnálom, hogy rögtön utána nem tudtunk beszélni. Úgy hiszem, mindkettőtöknek voltak problémái az elutasítással. Akartok róla beszélni? – kérdezte a doktor.
– Bill úgy viselkedett, mint egy hisztis csecsemő, amikor kiesett – kötekedett Tom egy vidám mosollyal.
– Fogd be, Tom! – nyújtotta ki a nyelvét Bill, de még mindig vigyorgott. – Tom egyszerűen csak féltékeny, amiért miattam figyeltek fel a zenekarra – magyarázta Bill, mire a bátyja csak megforgatta a szemeit.
A nagy izgalomban, hogy egy lemezkiadó leszerződtette őket, teljesen elfelejtették a tehetségkutatót követő drámát. Az ikrek egyik tagja sem emlékezett, mennyire kétségbeesetten szerettek volna beszélni a doktorral azon a napon.
Doktor Engle eredeti kérdése is elfelejtődött, ahogy a vidám fiúkat nézte, akik piszkálták egymást. Sosem látta még őket ennyire boldognak és nyugodtnak. Megkönnyebbülés volt a tudat, hogy ennyire jól alakul az életük, de mégis aggódott amiatt, hogy vajon mit hoz a jövő. Nem kellett megkérdezni őket, pontosan látta, hogy a kapcsoltuk azóta fejlődik, mióta először találkozott a két szőke kisfiúval.
Még a legtöbb ember testvéri kötekedésnek látta volna az előtte zajló jelenetet, a doktor észrevette a flörtölés apró jeleit. Elgondolkozott azon, vajon mennyire messze jutottak, és mennyit fedeztek már fel. Jobb, ha nem kérdezi meg. A fiúk majd elmondják neki, ha szükséges, és emellett a kevesebb tudás nem terheli annyira a lelkiismeretét. Nem volt szüksége részletekre, hiszen pontosan látta abban, ahogy az ikrek egymásra néztek. Mi lesz, ha tényleg annyira híressé válnak, amennyire Bill szeretné? Az emberek észrevennék és felismernék, amit ő? Az ikrek képesek lennének elrejteni a titkukat az egész világ elől?

Mit gondoltok Bill viselkedéséről? Vajon titokban fog maradni, ami közte és Andreas között történt? Egyetértetek a doktorral abban, hogy ha híresek lesznek a fiúk, még több akadállyal kell megküzdeniük?

8 megjegyzés:

  1. Sziaa!

    Az elejet leszamitva nagyon tetszett! Neha Bill kicsit sok...
    Tuti h kifog derulni a csok :’D
    En egyetertek a dokival... a media elotti elet csak nehezebb lesz nekik :( de remelem happy end lesz majd a vege - ami meg jo sokara lesz remelhetoleg. :D
    Koszonom es varom az ujabb reszeket barmelyikbol! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A történet felénél járunk már, úgyhogy még azért messze van a vége ;) Köszönöm a kommentet. Puszi :)

      Törlés
  2. Szia Drága ❤️
    Ahogy megyünk előre a történetben, úgy kezdek aggódni egyre jobban.
    A fiúk különös kapcsolata csak mélyülni fog, és ez nem biztos hogy jó.a későbbiekre nézve.
    Billnek szüksége van barátokra.
    Tom nem az az ember akivel mindent meg lehetne beszélni,nyugodtan.
    Állandóan féltékeny mindig ingerült, ha Billről van szó.
    Andreas jó barát,de lehet csak volt!
    Az a csók mindent, és mindenkit megváltoztatott.
    Nem marad titokban. Bill nem tud titkolózni. Bár ha belegondolok ez eddig is milyen jól ment nekik!
    De Tom előtt nincs titok! Úgyis észrevesz mindent,kár tagadni.
    Neha azért a kicsi Billt jól megráznám!
    Borzasztó hisztis! De azt is olyan édesen csinálja, hogy nem lehet rá haragudni.
    A doki egy rejtély marad nekem mindig.
    Imádom,nagyon jó szakember. Kíváncsi lennék a múltjára,amíg ezt nem látom át,addig marad ez az érzésem.
    Igen,igaza van!
    Később minden sokkal nehezebb lesz a fiúknak.
    Mindent titkolni! Mindenki előtt!
    Borzasztó nehéz lesz.
    Köszönöm neked ezt a részt!
    ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️
    Pussz 😘 😘 😘 😘 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Andi!
      Nem mondhatom azt, hogy nincs ok aggodalomra. És a helyzet csak ennél rosszabb lesz, ha híresek lesznek, ez biztos. De majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszett,köszönöm!😘😍❤
    Igen,mert Bill nem fogja tudni magába tartani,bűntudat,csak e miatt lehet megint lesz dráma,h memnyi idö után mondta el.Andy azota kerüli?🤔vagy ugy tesznek mint pillanatnyi gyengeség?a nagy veszteség hatására?🤔
    Mindenképp nehezebb lesz,ha hiresek lesznek!
    Még több szinlelés és sajnos több millio árgus-szem ami figyeli öket folyamatosan,1perc nyugtuk se lesz szegényeknek.
    Kiváncsi vagyok,h fogják megoldani a továbbiakat,lehet,h lesznek annyira ügyesek,h lesz egy menedékük,ahova majd elvonulhatnak.könnyebb is lesz pár dolog,de rengeteg nagyon nehéz.
    Nagyon várom a folytatást!😘😘😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Azóta már kiderült, mi a helyzet Andi-vel. :) Hát igen, később sem lesznek könnyebb helyzetben, sőt. Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

      Törlés