2018. február 11., vasárnap

My indigo 3.

Sziasztok! Sokan kérdeztetek róla, hát itt van :) Meghoztam a My indigo folytatását, és be kell valljam, hiányoztak a kis angyalkáim :) Mit szóltok hozzá? 

3. Even when I raise your shipwreck from the sand

Tom minél hamarabb menekülni akart a szobából. Az egyetlen gondot az jelentette, hogy nem tudta levenni a tekintetét a testvéréről. Túl szép és magával ragadó volt az egész jelenet ahhoz, hogy csak úgy kisétáljon, majd azt tettesse, semmi sem történt. Figyelte, ahogy Bill szárnyának hófehér részén megtörtek a sötétítőn beáramló fények, ahogy a haja szétterült a párnán és a tarkóján, ahogy az érzéki mozdulatoktól hullámzott az egész teste… Tudta, hogy mennie kellene, de egyszerűen túl nagy volt a kísértés, hogy még tovább és tovább nézze őt. Bill még ilyenkor is annyira ártatlannak és törékenynek tűnt, Tom pedig védelmezni akarta. Újra és mindig, a szabályokkal nem törődve, bármit feláldozva, hogy a testvére mellette legyen és lássa a mosolyát. Beletelt egy kis időbe, míg rájött, hogy a jelenlegi helyzet szerint most éppen tőle kéne megvédeni az öccsét. Nem volt könnyű, de végül piruló arccal, remegő kézzel erőt vett magán és csöndben kihátrált a szobából.
A kávéja már kihűlt, ezért az első útja a mikróhoz vezetett, miközben próbált elvonatkoztatni attól, hogy mi történik éppen néhány méterre tőle a hálóban. Elég volt csak Bill mosolyára, vagy a fiú selymes bőrére gondolnia ahhoz, hogy végletekig felizguljon, most pedig látta, hallotta, érezte őt, miközben a testvére a kéjben fürödve suttogta a nevét. Úgy érezte, hogy ennyit képtelen elviselni. Túl sok volt, és közben tudta, hogy közel sem elég. Tom remegő végtagokkal hátával a falnak dőlt, és kénytelen volt benyúlni az alsója alá, hogy elrendezze odalent a dolgokat. Elég volt egy kis érintés, és a farka máris a teljes figyelmét követelte, miközben elkezdte átáztatni a bokszerét. A fiú felszisszent, lehunyta a szemeit, és úgy döntött, hogy feladja a küzdelmet az ösztönei ellen. A következő pillanatban már tudatosan érintette meg magát, és ahogy átfogta a lüktető férfiasságát, biztos volt benne, hogy fél percre sem lesz szüksége. Az ajkába harapott, hogy visszafojtsa a hangokat, a szabad tenyerét pedig a falhoz nyomta, mintha érezhetné rajta keresztül Billt a szomszédos helyiségben. Ijedten ledermedt, amikor a mikró pittyegett, és egy percre eszébe jutott, hogy mégis mi a francot művel a testvére konyhájában, de a vágy ismét győzedelmeskedett. Talán gyenge volt, talán az ösztön vezette minden mozdulatát, azonban már azt is sikernek könyvelte el, hogy képes volt kisétálni a hálószobából. Most pedig megérdemelt egy kis enyhülést. Lelki szemei előtt megjelent Bill meztelen teste, és épphogy elkezdte volna felfedezni a puha bőrt, a hegyes kis mellbimbókat, a kiálló csípőcsontot, már azt vette észre, hogy az orgazmus kapujában ácsorog. Még egy-két erőteljes mozdulat, és alig maradt ideje, hogy a másik kezével is benyúljon a vékony anyag alá, hogy amennyire csak lehet, felfogja a magját. Talán csöndes volt, mégis, amikor a feje elkezdett kitisztulni, nagyon hangosnak tűnt minden egyes kapkodó légvétel. A lábait nehezen bírta mozgásra – és már azon is csodálkozott, hogy megtartották őt –, ahogy a pulthoz lépett és letekert egy adagot a papírtörlőből. Nem akarta összemaszatolni a ruháit, mert nem hozott magával váltást, de attól még inkább tartott, hogy valami nyomot hagy a konyhában. Amikor minden bizonyítékot eltüntetett, megmosta a kezét a fürdőben, miközben elveszetten csóválta a fejét, mert még mindig képtelen volt elhinni, ami történt. Bill az ő nevét mondta, vagy csak félreértette? Ezen gondolkozva lépett ki a fürdőszobából, amikor megpillantotta Billt a szobája ajtajában, aki legalább annyira gondterheltnek és összezavarodottnak tűnt, mint ő maga. Az összecsavart lepedőt védekezésképpen a mellkasához szorította, és álmos, de elkerekedett szemekkel nézett a bátyjára. Itt-ott fekete tintát vett észre Bill bőrén, és ez csak még inkább felkeltette az érdeklődését.
– Jó reggelt – mondta végül Tom, amikor a hallgatás már kezdett kínos lenni. Bill idegesen beletúrt az amúgy is kócos hajába, a testvére felé bólintott, mintha a cica elvitte volna a nyelvét, és megpróbált kilépni az ajtón a szárnyaival a hátán.
– Ó, a francba! – nyögte fájdalmasan, amikor rájött, hogy nem fog sikerülni.
– Itt nem olyan szélesek az ajtók – jegyezte meg Tom, majd a belülről a szájába harapott, nehogy felnevessen. Bill elképesztően édes tudott lenni ébredés után. A fiú végre ránézett, és közben gyorsan eltüntette a szárnyait. Most már akadály nélkül léphetett ki, de Tom vizslató pillantása miatt inkább bezárkózott volna a szobájába. Még sosem érezte magát ennyire sebezhetőnek.
– Ráömlött a narancslé – mondta halkan, mintha meg kellene magyaráznia, miért húzta le az ágyat. Tom végre észbe kapott, és felfedezte, mennyire megnehezíti Billnek ezt az egészet.
– Oké. Amíg berakod a mosógépbe, csinálok neked egy kávét – mondta határozottan, és bólintott is magának, miközben gyors léptekkel a konyhába indult. Amikor kivette a mikróból a másodszor is kihűlt kávéját, újra megcsóválta a fejét. Ez a nap érdekesen indult, és a vége még nagyon messze volt.
Fél órával később már a reggeliző asztalnál ültek, pirítóst majszoltak, mint már annyiszor odaát, de a csönd furcsán szokatlan volt. Billnek általában be nem állt a szája, és most is látszott rajta, hogy szeretne beszélni, de nem tudja, hogy kezdje. Frusztráltan fészkelődött a széken, újra és újra Tomra nézett, mintha kérdezni szeretne valamit, de végül a tányérjában lévő morzsák mindig elvonták a figyelmét.
– Csak mondd ki – javasolta Tom a bögréje fölött, mielőtt újra belekortyolt. A zsigereiben érezte, mit akar az ikertestvére, és várta, hogy mikor szedi össze a bátorságát. Aztán belenézett a barna szemekbe, amik most annyira kétségbeesve próbálták megüzenni, hogy bátorításra van szüksége. Tom vett egy mély levegőt. Ő már túlesett ezen, talán beszélhetnének róla felnőttek módjára.
– Én csak… mindegy, induljunk, sok dolgom van ma – mondta Bill bizonytalanul, és már állt volna fel az asztaltól, de Tom elkapta a karját és visszahúzta.
– Ez volt az első? – kérdezte halkan az öccsétől, végig tartva a szemkontaktust.
Bill először úgy akart tenni, mintha fogalma sem lenne, miről van szó, de végül megtörten bólintott, mintha vége lenne a világnak. Tom végigsimította a fiú karját, és a tenyerét a fiú csuklójára fektette, pont a lüktető ér fölé.
– Ott voltál? – kérdezte Bill nyakig elpirulva. Tom megnyugtatóan simogatta a csuklóját a hüvelykujjával, de a kérdés egy pillanatra összezavarta. Nem akarta, hogy a testvére még kellemetlenebbül érezze magát, azt meg főleg nem akarta elmondani neki, hogy hallotta, ahogy az ő nevét suttogta.
– A lepedő miatt gondoltam – mondta végül a kegyes hazugsághoz menekülve. Na igen, a felnőttek módjára való beszélgetésen van még mit csiszolniuk.
– Lehetséges, hogy a látogatásod miatt történt? – kérdezte Bill óvatosan.
Tom felvonta a szemöldökét, és közben elgondolkozva figyelte Bill kíváncsian elnyílt ajkait. Csak most tudatosult benne, hogy a keze a vékony csuklót fogja, és amikor egy kisebb áramütésszerű érzés indult ki abból a pontból, ahol a bőrük összeért, tetőtől talpig beleborzongott. Aztán ott voltak azok az édes, puha ajkak… le merte volna fogadni, hogy ha megnyalná, még mindig érezné rajta az eperlekvárt, amit reggelire ettek. Gyorsan lerázta magáról a felkavaró gondolatokat, de nem volt hajlandó elengedni Billt.
– Azt hiszem, előfordulhat. Elvégre már éppen ideje volt. Talán azért, mert megosztottam az energiám veled, vagy azért, mert melletted voltam – felelte, miközben megpróbálta magában összerakni a dolgokat. – Végül is, nem ez lenne az első eset – tette hozzá, és halványan elmosolyodott, ahogy eszébe jutottak az emlékek.
– Anya, kérlek, a sötétítő! – nyögte a fiatal fiú, aki a hatalmas ágyon feküdt magzatpózba gömbölyödve. Egyszerre volt melege, és rázta a hideg, az elmúlt két napban pedig alig aludt néhány óránál többet. Kisgyermekként mindig arra tanították, hogy majd ha kinőnek a szárnyai, az egy elképesztő érzés lesz, büszkének kell lennie rá, és onnan már szinte felnőttnek fog számítani. Tom egyelőre az egészből még csak a fájdalmat, a gyengeséget és a közel negyvenfokos lázat tapasztalta, miközben a saját izzadtságában feküdt, és örült, ha a mosdóba ki tudott menni Simone segítségével.
– Máris, édesem – mondta a nő, és gyorsan behúzta a függönyöket. A fiút zavarta az éles fény, és megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor végre félhomály lett a szobában. Az édesanyja az ágyhoz lépett és leült mellé, majd az összehajtogatott rongyot a jeges vízbe mártotta, hogy újra a homlokára tehesse. Gondterhelten simogatta a fiú arcát, és belesajdult a szíve, amikor Tom arca eltorzult a fájdalomtól. – Enned kéne valamit – mondta neki halkan, és közben megnyugtatóan a fia tarkóját kezdte masszírozni. Tom szinte belebújt az érintésbe. Utálta, ha az anyja a fájdalmasan lüktető hátához ért, de amikor a nyakát és a fejbőrét masszírozta, akkor elégedetten nyöszörgött.
– A vacsora sem maradt bennem sokáig – mutatott rá Tom. A hangja óráról órára gyengébb lett, és Simone egyre idegesebben rágcsálta a száját. Ő sem evett és aludt már két napja, de ha tehetné, szívesen átvette volna a fiú fájdalmát. – Mi van Bill-lel? – kérdezte halkan a fiú.
– Jól van, de aggódik miattad – felelte a nő, miközben a reggeli jelenetre gondolt, amikor Bill hatalmas hisztit és sírás csapott, amiért nem engedte Tomhoz. – Nem jöhet ide, mert valószínűleg nála is beindulna a folyamat – mondta Simone bocsánatkérően. De Tomnak nem is kellett több. Pillanatnyilag még az ördöggel is egyességet kötött volna, ha valahogy megkímélhetné ettől a fájdalomtól az öccsét.
– Mondd meg neki, hogy hiányzik – suttogta Tom. – És hogy nemsokára repülni fogok, ő pedig kénytelen lesz lentről nézni – tette hozzá fáradtan mosolyogva.
– Megmondom – mosolyodott el Simone is. – Tom, édesem, muszáj megnéznem a hátad – mondta, és lassan lehúzta a fiúról a takarót. Tom a hasára fordult, és erősen belekapaszkodott a párna csücskébe, mert már tudta, mire kell számítania. Simone alig ért hozzá a kis dudorokhoz a lapockájánál, Tom máris kénytelen volt összeszorítani az ajkait, nehogy felkiáltson.
– Anya – mondta könyörgőn, miközben néhány könnycsepp kibuggyant a szeméből.
– Shh, mindjárt kész – mondta Sinome az együttérzéstől remegő hangon, ahogy óvatosan végigtapogatta Tom hátát. Már meg kellett volna történnie, és Simone elképesztően félt, hogy valami gond van. A fia már így is túlságosan legyengült, és bár a reggeli vizsgálat során az orvos csak azt mondta, türelmesnek kell lenniük, a nő óráról órára, percről percre egyre jobban pánikba esett. Ahogy Tom egész testében megfeszült az érintés alatt, sejtette, mi lehet a gond. – Kicsim, muszáj lesz engedned, hogy megtörténjen. Minél jobban küzdesz a fájdalom ellen, annál tovább tart – motyogta gondterhelten, és óvatosan befedte a fiú hátát egy nedves ronggyal. Tom eddig bírta, a visszafojtott zokogás most kitört belőle, és szinte az egész ágy belerázkódott. Tehetetlennek érezte magát, félt, és mindennél jobban szüksége lett volna a testvérére.
– Én próbálom – sírta, miközben a könnyei eláztatták a párnát.
– Tudom, és elképesztően büszke vagyok rád – biztosította Simone azonnal. Az ujjait újra a fiú hajába fúrta, és lágyan masszírozni kezdte a fejét. – Ne sírj, édesem. Nemsokára túl leszel rajta, csak még egy kicsit kell kitartanod. Laira, gyere ide, kérlek! – fordult az asztal felett lebegő fénygömb felé, mire a kis lány azonnal odaúszott Tomhoz és máris elhelyezkedett a fiú karján. Igaz, hogy az angyalokra nem hatottak a gyógyszerek vagy fájdalomcsillapítók, de a kis lények képesek voltak némi plusz erőt adni nekik ilyenkor is. Tom igyekezett az édesanyja simogató kezére és a fénylénye kellemes melegére koncentrálni, miközben minden másodpercben úgy érezte, mintha tőröket mártottak volna a hátába.
Aznap sem tudott aludni. A hasán feküdt egész idő alatt, és kimerülten nyöszörgött, de nem sírt többet. A sírás csak az energiáját emésztette fel, amiből már amúgy sem maradt sok. Vacsorára evett egy kis vanília pudingos palacsintát, amiből normál esetben legalább hármat elfogyasztott, de most örült, hogy egyet meg tudott enni anélkül, hogy hányingere lett volna. Amikor az édesanyja kikísérte a fürdőbe, a tükörben végre volt lehetősége némi pillantást vetni a hátára. A lapockáinál váraláfutások festették sötétlilára a bőrét, a kitüremkedő dudort pedig piros foltok vették körbe. A csonk, a kis kezdemény, ami hamarosan óriási szárnyakká fejlődik majd, igyekezett áttörni a bőrén, mint egy kisbaba, aki próbált megszületni. Aztán a tükörben meglátta a nyúzott, egészségtelenül sápadt arcát. Jobb is volt, hogy Bill nem látja így. Semmi szükség rá, hogy megijedjen attól, mi vár majd rá. Megnyitotta a csapot és ivott a vízből, és amikor kilépett a fürdőből, Simone ott várt rá, hogy segítsen neki visszabújni az ágyba. 
– Egy kicsit muszáj aludnom, de éjfél körül benézek – mondta a nő. Valamennyire megnyugodott, amikor Tom magába erőszakolt egy egész palacsintát, és nagyon bízott benne, hogy lesz ideje kicsit feltöltődni, hogyha a fiának holnap szüksége lesz rá, újra vele lehessen végig.
– Rendben – dünnyögte, és hálásan felsóhajtott, amikor Simone megpuszilta a fejét, mielőtt magára hagyta. Aztán csak feküdt az ágyban hosszú időn keresztül. Néha lecsukódtak a szemei, de igazán nem tudott elaludni. Érezte, hogy Laira időnként odaúszott hozzá a levegőben, és a lehetőségekhez mérten próbálta felölteni energiával. Fogalma sem volt, mennyi lehet az idő, amikor az ágy besüppedt mellette, és mikor kinyitotta a szemeit, az övével hasonló tekintettel találta szembe magát.
– Bill… nem lenne szabad itt lenned – suttogta, bár őszintén az is eszébe jutott, hogy talán csak képzeli az egészet. Akkor azonban egy kis kéz fonódott a csuklójára, és a testvére megpróbálta összefűzni az ujjaikat. – Ne! – szólt rá Tom. – Laira már megtette a tőle telhetőt. Nem lenne szabad itt lenned – ismételte újra, és nagy nehézségek árán kinyitotta a szemét, és elhúzta a kezét.
Bill összevont szemöldökkel, lebiggyedt ajkakkal bámult rá.
– Miért nem lehetek veled? – kérdezte végül morcosan.
– Mert nálad is beindíthatja a folyamatokat, ha a közelemben vagy – felelte Tom. – Anya dühös lesz.
– Én is akarok szárnyakat – jelentette ki Bill. – Nem igazságos, hogy neked hamarabb lesznek. Mindent együtt kéne csinálnunk. Együtt kéne repülni tanulnunk – folytatta a fiú makacsul.
– Bill, ez… fáj – próbálta Tom kijátszani az utolsó kártyát, amivel elriaszthatja az öccsét.
– Jobban, mint mikor leestünk a korlátról és eltörtük a kezünket? – kérdezett vissza Bill.
Tom majdnem felnevetett a kérdésen. Az eset hat éve történt, amikor öt évesek voltak, de azóta Billnek ez volt a fájdalom alapmértékegysége. Igaz, hogy a csontjuk a fénylények segítségével néhány perc alatt összeforrt, de ettől függetlenül ugyanúgy érezték a fájdalmat. 
– Sokkal jobban – sóhajtotta végül.
Bill azonban nem moccant mellőle. Ami azt illeti, még közelebb húzódott, és most már nem dühösen, nem is kétségbeesetten, hanem együttérzően nézett a bátyjára. 

– Megnézhetem? – mikor Tom nem válaszolt azonnal, hozzátette: – Kééérlek.
– Rendben, de óvatosan – egyezett bele a fiú.
Bill lassan felhajtotta a takarót és önkéntelenül felszisszent, amikor meglátta a Tom hátát. 
– Szegény Tom – suttogta végül, visszaterítette a takarót és az arcát a fiú nyakába fúrta. – De nemsokára repülni fogsz – jegyezte meg sokkal vidámabb hangsúllyal, és időközben valahogy észrevétlenül megfogta a testvére kezét. Tom már csak azt érezte, hogy Bill energiája átáramlik belé az összekulcsolt kezeiken keresztül, de nem volt ereje vitatkozni.
– Igen, nemsokára repülhetek – mondta halkan. – És te is velem jössz majd.
– Igen, nagyon szeretnék. Mindig veled akarok lenni – helyeselt Bill, de Tom már csak távolról hallotta a hangját. Akkor este valahogy sikerült elaludnia az ikertestvére ölelésében, másnap reggel pedig Bill fehér, itt-ott világosbarna tollakkal díszített szárnyak alatt ébredt.
– Emlékszel, mikor elvittél magaddal repülni? – kérdezte Bill mosolyogva a régi emléken. – A szárnyaid még nem voltak elég erősek, és sokat kellett gyakorolnod, de megmutattad felülről a világot.
– A leszállás még nem ment olyan jól, és mindkettőnk térde lehorzsolódott – bólogatott Tom a kávéja felett vigyorogva. – Ugye hiányoztak? – kérdezte komoly hangnemre váltva. – Mármint… a szárnyaid.
Bill halkan felsóhajtott és elgondolkozva beleharapott az ajkába. Az ablak felé fordult, és nézte a kinti téli, alvó világot. A lecsupaszodott fákat, a jeges járdát, a kiürült, néma játszóteret…
– Ha odaadhattam volna a szárnyaimat Nicholasnak, amikor leugrott… – kezdte, de utána hiába nyitotta ki a száját, hang már nem jött ki rajta. Elvesztetten próbálta visszanyelni a könnyeit.
– Ha odaadtad volna… ha megmented… – kezdte Tom óvatosan. – Elképzelhető, hogy újra megpróbál véget vetni az életének? – Amikor nem kapott választ, erősebben megszorította Bill csuklóját, hogy figyeljen rá. – Szerinted nem tette volna meg újra?
– Fogalmam sincs – bökte ki végül az öccse.
– Talán ez volt a sorsa – jegyezte meg Tom, mire a testvére dühösen elhúzta a kezét.
– Na ne mondd! Mégis ki érdemel ilyen sorsot? – sziszegte ingerülten.
– Nem tudom, Bill – felelte Tom, és fáradtan a tenyerébe temette az arcát. Persze bántotta, hogy a testvére szomorú, de kezdte unni, hogy egy megmásíthatatlan tény miatt vitatkoznak újra és újra. – Csak azt tudom, hogy Nolla vár, és vissza kéne mennünk.
– Ma este – mondta Bill, miközben bepakolta a koszos edényeket a mosogatóba. Tom felkapta a fejét és összezavarodottan nézett rá.
– Ma este? Reggel kilenc van! Adtam az energiámból eleget, mire várunk még? – kérdezte ingerülten.
– Dolgom van. Mint mondtam, nem adom fel az itteni életem, és ehhez ragaszkodom – jelentette ki Bill határozottan.
– Mégis mi dolga van egy földön ragadt angyalnak, aki azt tetteti, hogy ember? – kérdezte Tom szemforgatva, amikor rájött, hogy semmi értelme tovább győzködnie a makacs ikertestvérét. Próbált nyugalmat erőltetni a hangjára, és nagyjából sikerült is, de az órák egyre csak teltek. Egy nap múlva már össze kell kötődniük, ellenkező esetben Thomas nem lesz kegyes hozzájuk.
Bill dühösen belecsapta a mosogatóba a nedves szivacsot és a testvére felé fordult.
– Még egy ilyen beszólás, és csak holnap megyünk – mondta fenyegetően, mire Tom megadóan felemelte a kezeit.
– Oké, oké. De azért elmondod, mi a terved mára?
– Napközben az intézetben leszek. Este hattól lesz egy jótékonysági összejövetel, amin ott kell lennünk. Az árvaháznak gyűjtünk – magyarázta Bill, miközben tovább folytatta a mosogatást.
– Mi ez a többes szám? Kivel mész? – kérdezte Tom homlok ráncolva.
– Hát veled – vont vállat a testvére, miközben egy bögrét rakott a csöpögtetőre.
– Jó – felelte egyszerűen Tom. Hiába a háta közepére sem kívánt egy ilyen összejövetelt, Bill legalább nem egy ismeretlen emberrel megy. Egy ismeretlen fiúval, aki mondjuk tetszik neki… Tom gyorsan megrázta a fejét, és próbálta kizárni a bosszantó gondolatokat.
– Csak ennyi? Jó? – fordult felé Bill döbbenten. – Azt hittem, nem szeretsz táncolni. Az embereket meg egyenesen utálod.
– Nem utálom az embereket – jelentette ki Tom dühösen. – Tudod jól, hogy nekem is van a városban egy védencem. Táncolni tényleg nem szeretek, de ha veled leszek, legalább hamarabb indulhatunk.
Amikor azt hitte, Bill újra a fejéhez vág valami marhaságot, hogy tovább vitázzanak, a fiú csak elmosolyodott. A szemei vidáman csillogtak, és akkor Tom rájött, hogy már hosszú idő óta nem látta boldognak az ikertestvérét. A következő pillanatban elöntötte a bűntudat. Miért nem jött hamarabb? Miért nem próbálkozott jobban, mielőtt még ennyire súlyossá vált a helyzet? Miért nem volt ott, amikor Billnek szüksége volt rá? Talán a fiú eltaszította magától, de akkor sem lett volna szabad cserben hagynia. Hiszen mindig ott kell lenniük, hogy egymást támogassák.
– Gyere ide – kérte Tom halkan, miközben felállt és széttárta a karjait. Amikor a testvére gondolkozás nélkül teljesítette a kérést, mintha már jó ideje erre várt volna, egy kicsit képes volt háttérbe szorítani az egyre erősödő vágyát Bill iránt. Csak amíg szorosan öleli, a haját simogatja, és azt suttogja neki, most már semmi rossz nem érheti, mert mindig mellette lesz. Csak amíg Bill úgy bújik hozzá, mintha szeretne összeolvadni vele. Az a pillanat a legtökéletesebbek közé tartozott, hiszen minden ott volt a karjaiban, amire csak szüksége lehet.
Tom unottan mászkált a kis lakásban egész nap. Bill nélkül minden egyes óra kínszenvedés volt, és el kellett gondolkoznia, hogy bírta ki az elmúlt hónapokat a testvére nélkül. Mintha Bill maga lenne a fény, és ha nincs a közelben, csak a sötétben tapogatózna. Délben megette a hűtőbe bekészített mikrós kaját, de közben undorodva húzta el a száját. Nem bírta felfogni, az emberek hogyan képesek megenni ezt a hulladékot. Később kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, és oda sem figyelve kapcsolgatta a tévén az adókat, majd mikor már ehhez sem volt kedve, felnyitotta Bill laptopját. Zenét hallgatott, közben elolvasta a híreket, de rövid idő múlva undorodva zárta be az oldalt. Nem tudta felfogni, Bill miért szereti annyira az embereket, akik abban lelik örömüket, ha a saját fajtájukat irthatják. Amikor az órára nézett, még mindig csak délután három volt, és kifogyott az ötletekből. Talán a testvére után kéne mennie… de őszintén szólva pelenkát cserélni sem volt kedve. Csakhogy így több ideje maradt gondolkodni. Ha este visszamennek, és rájön, mire készül, Bill ki fog akadni. Persze, eljátszott a gondolattal, hogy mindent bevall neki, de tudta, hogy a fiú kézzel-lábbal tiltakozna az ellen, ami meg fog történni. Mert össze fognak kötődni, ez nem kérdés. Thomas ezt a feltételt szabta, és Tom is tisztában volt vele, hogy képtelen lenne más társat választani magának. De nem is akart. Bill volt a mindene, és talán majd az öccse is rájön, hogy ennek így kellett történnie. Thomas megtartja a szertartást, és Bill végre biztonságban lesz. Tom hirtelen elsápadt, amikor a másnap estére gondolt. Pontosan tudta, hogy mivel jár majd, ha az összekötés alatt megosztják az erejüket. A testük is egyesülni akar majd, a lehető leggyorsabban. Bill valószínűleg a plafonon lesz a düh és a szexuális frusztráció miatt, hiszen még csak most vált éretté, és Tom nem tudta, hogyan fogja kezelni a helyzetet. Talán, ha felváltva bezárkóznak a fürdőbe… Nem, még a gondolat is teljesen nevetséges volt. Képtelen lett volna türelmesen várakozni a hálóban, egy könyvvel a kezében, amikor Bill megérinti magát, holott neki kéne ezt tennie vele. Próbálta, ő tényleg próbálta hónapokon keresztül visszafojtani magában a vágyat a testvére iránt, és ha eddig sem sikerült, az összekötődés után sem fog. Most is akarta Billt. És minden egyes sejtje táncot járt, amikor arra gondolt, hogy holnap már hivatalosan is az övé lehet. Tom a száját rágcsálta, miközben újra az ölébe húzta a laptopot és megnyitotta a böngészőt. Még volt egy órája, mielőtt el kell indulnia.
Olyan volt, mintha puha ajkak szántottak volna végig a nyakszirtjén, miközben az energiától a karján felállt minden szőrszál. Annyira belemerült a videó bámulásába, hogy hirtelen nem tudta, mi történik. Érezte az öccse jelenlétét, de az agya túlságosan parkolópályán volt ahhoz, hogy fel is fogja.
– Itthon hagytam a cipőmet – csiripelte Bill vidáman, és a következő pillanatban már Tom válla fölött nézte a laptop képernyőjét.
A bátyja úgy csapta le a gép fedelét, hogy Bill attól félt, újat kell majd vennie.
– Jézusom, Bill! Halálra ijesztettél! – morgolódott Tom, miközben még a füle hegye is vörös lett. Ugye, nem látta? Mondd, hogy nem láthatta… Félve fordult a testvére felé, akinek mintha a mosoly ráfagyott volna az arcára.
– Bocsánat. De gondoltam, örülni fogsz, ha úgy viselkedem, mint egy angyal, és nem a lábamon vagy egy taxival jövök haza – mondta végül a fiú, és az egyik kezét a csípőjére tette. – Te viszont, úgy tűnik, kezdesz átállni a sötét oldalra – tette hozzá, miközben felvonta az egyik szemöldökét.
Tom szerette volna, ha megnyílik alatta a föld. A lehető leggyorsabban, mert nem bírta sokáig állni Bill számonkérő pillantását.
– Én… én csak… – kezdte szánalmasan.
– Nem kell magyarázkodnod. Kíváncsi voltál – szólt közbe Bill. – Én is rákerestem, bár akkor még semmi hatással nem volt rám. Pusztán azért, mert érdekelt. De nem ez az oka annak, amiért válaszokat várok tőled. – Amikor nem folytatta, Tom érdeklődve nézett rá. Bill hangosan felsóhajtott, az ujjaival a hajába túrt, és leült a bátyja mellé. A tekintete komoly volt, és egy kicsit csalódott is. – Tom, miért nem mondtad el, hogy téged is a fiúk érdekelnek?
– Nem tudom, én… talán csak kíváncsi voltam, hogy működik két férfi között a szex – mondta Tom, és végül is csak félig hazudott. Bill egy percig gondolkozott, és amikor Tom már biztos volt benne, hogy nem lesz neki kielégítő a válasz, a testvére az órára nézett és máris felpattant a kanapéról.
– Már ennyi az idő? – kérdezte szörnyülködve. – Még át is kell öltöznöm… De visszatérve az előző témához... Ha érdekel valaki, velem bármikor megbeszélheted. Bármiről is legyen szó – mondta, és mire Tom hezitálva bólintott, Bill már a hálóban túrta fel a szekrényét.
– Engem csak te érdekelsz – suttogta Tom maga elé, és jól tudta, hogy ideje lenne bevallania Billnek is. Már csak a megfelelő pillanat hiányzott.


13 megjegyzés:

  1. Szia!

    Mar el is felejtkeztem errol a sztoridrol! :O
    De mostmar kezd tetszeni! Bevallom oszinten, az elso ket resz nekem kicsit idegen volt, de kezd egyre jobban erdekelni, es tetszeni!

    Kivancsi vagyok mi lesz Bill reakcioja arra h ossze fognak kotodni, es h meddig tudjak turtoztetni magukat egymastol. ;)

    Koszonom es varom a kovi reszt barmelyikbol! :) <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Na igen, arról, hogy elfeledkeztél, én tehetek :D Idén még nem volt belőle rész, amit nagyon szégyellek... de majd most ;) Örülök, hogy kezdesz megbarátkozni a helyzettel (az angyalokkal), és remélem, hogy a folytatás is tetszeni fog majd :) Pusziii! :)

      Törlés
  2. Szia.
    Alig vártam már a folytatást. Nem is kellet csalódom. Egyszerre szeretném,hogy tudjam a végét és hogy soha ne érjen véget. Annyira kiváncsi vagyok, hogy Bill mit fog szólni az egészhez, meg hogy hogyan fogják viselni.
    Puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Marcsi!
      Nagyon aranyos vagy, ne haragudj, hogy ennyit várattalak titeket :) Hamarosan érkezik a folytatás, ígérem. Sok puszi :)

      Törlés
  3. Nem bírom ki.......még csak az elején járok!

    De MEGÖLLEK!!!♥♥♥ Most ez komoly........olyan véggel hagytál minket a prérin, hogy csak egy út lehetett.....ERRE......KICSINÁLSZ!!! Még ha cuki is lett a megoldásod!!!XDDD ♥♥♥ XDDD

    (Mai konklúzió.....Mindenki politikusnak születik, csak van aki tovább képzi magát és író lesz!!! XDDD vagy ügyvéd kinek mi tetszik, de azt tuti, hogy elbeszélni, elvinni, eltéríteni, átalakítani BÁRMIT tudnak!!!)

    Imádattal Utállak!!!♥ lehet ilyen????

    A "Szárnyaló" szexjelenetemet akarom!!!!! (ajakbiggyesztés, éteri hiszti kavalkád)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akartam még ebben a részben a szexjelenetemet.......XDDDD

      Ez sokkal, de sokkal jobb lett! ♥♥♥
      Félreértés ne essék, kell az is, de most így egy olyan szép, kedves, aranyos ......pihe puha...kiegészítést kaptunk.

      Ép gondolataim nincsenek, mert SZERELMES vagyok!!!♥♥♥

      Pusssszzzziii, Gy

      Törlés
    2. Háááát... sejtettem, hogy valaki szóvá fogja tenni, hogy kicsit eltereltem a történetszálat :D De ugye, hogy nem baj, ha még várnotok kell kicsit? :) Örülök, hogy tetszett a rész. Sok puszi :)

      Törlés
  4. Ez annyira gyönyörű,csodálatos rész volt!❤❤❤❤
    Imádom!
    Olyan édesek!Köszönöm szépen,nagyon várom a folytatást!😘😘😘❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm drága :) Mindjárt hozom a folytatást is. Puszi :)

      Törlés
  5. Szia Drága! ❤️
    Borzasztó kíváncsi vagyok Bill miért hagyta el a családját. Főleg Tomot miért, hiszen vagyik rá,és kell neki.
    Vagy tán pont ezért, megijedt, ezért menekult.
    Mindenesetre érdekes lesz a kettejük kapcsolata ezek után.
    Kíváncsi vagyok mit szól Bill, hogy össze kell kötődnie Tommal. Valóban kitagadja-e Billt az apja.
    Hmm... érdekes az egész sztori.
    Jó volt olvasni az átalakulásról. Tom akkor is csak Billt védte, hogy ne fájjon neki az ő fájdalma.
    Szeretem ezt a történeted is, bár még nagyon az elején vagyunk, és sok a megválaszolatlan kérdés.
    Várom a kövit ❤️ ❤️ ❤️ ❤️
    Pussz 😘 😘 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága :)
      Hát az már kiderült, hogy minden Bill fellángolásával kezdődött a védence iránt, aki később öngyilkos lett, és ő az apja miatt nem tudta megmenteni a fiút. Még hátravan néhány rész, lassan fény derül mindenre. Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

      Törlés
  6. Ezt az első olvasás után nem írtam meg, de nekem tökre tetszik egyébként ez a szárny-fétised. Más angyal sztoriban nem adnak nekik ekkora hangsúlyt. Ez, hogy szenvedés árán kapod csak meg, és még aztán se mindig tudod irányítani, eredeti, tök jó! ;)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Óóó, köszönöm :D És be kell valljam, a szárny-fétis Gyöngyinél kezdődött :D Mindenért ő a felelős :D Puszi :)

    VálaszTörlés