2018. január 9., kedd

The unforgiving - 13. Ez a való világ, ami telis-teli van veszéllyel

Sziasztok! Visszatértem a pihenésből, és most újult erővel vágtam bele a folytatásba :) A héten még legalább egyszer biztosan lesz valamiből rész, most pedig felkészülök a legrosszabbra... :D (és közben válaszolok a régebbi kommentekre)

Murder - Gyilkos

A te módszereddel akarom csinálni
Veszélyessé változtatom a világod
Sosem hittem volna, hogy ilyen messzire elmész
Ez őrület
Nem hiszel a jelekben
Én pedig az ítélet napjában nem hiszek
De itt nem maradsz sértetlenül
Mert már rájöttem
Hol van a gyenge pontod
És majd elragadlak
Mikor a közeledbe férkőzöm.

L.

A hatalmas esőcseppek dübörgése a berácsozott ablakon sem volt elég ahhoz, hogy elnyomja Harry gumitalpú cipőjének a hangját, miközben fel-alá sétálgatott a cellában. Néha idegesen hátratúrta a haját, időnként megállt, és háttal a falnak támaszkodott, de egyébként megállás nélkül izgett-mozgott.
– Mi a baj? – fordultam felé az ágyamon, mert már nem bírtam a tudatlanságot. – Kezdek begolyózni attól, hogy úgy mászkálsz, mint egy csapdába ejtett vad.
– Semmi – jelentette ki Harry, és hogy még hitelesebb legyen, a vállát is megvonta. Csakhogy én ennél már jobban ismertem.
– Derek? – kérdeztem halkan, mire szikrákat szóró tekintettel nézett rám.
– Mi van vele?
– Zavar, hogy jóban vagyok vele? – tettem fel a kérdést. Harry most nem válaszolt azonnal, és emiatt úgy éreztem, sikerült rátapintanom a lényegre.
– Nem érdekel Derek – vonta meg a vállát ismét, miközben úgy ejtette ki a nevet, mintha valami undorító csúszómászóról beszélne. – Ez nem egy kibaszott szappanopera, kisherceg! Ez a való világ, ami telis-teli van veszéllyel.
Újra a szájából hallani azt a becenevet, amit akkor használt, amikor bekerültem, felért egy pofán csapással. Akkor még nem ismertük, nem kedveltük egymást, és legfőképpen nem hemperegtünk az ágyában. Dühösen felpattantam, és egy lépéssel előtte termettem:
– Na mi van, most visszatértünk a kezdetekhez? – kérdeztem kihívóan, a mellkasom előtt összefont karokkal. – Berezeltél? Ahelyett, hogy csak egyszerűen bevallanád, féltékeny vagy…
– Ne mondd ki még egyszer annak a szerencsétlennek a nevét! – szakított félbe. – Felőlem aztán azzal szűröd össze a levet, akivel csak akarod.
Amikor felfogtam a szavait, először nem akartam hinni a fülemnek. Ezt tényleg ő mondta? A következő pillanatban pedig már lendült is a kezem, és lekevertem neki egy isteneset. Nem kíméltem, biztos voltam benne, hogy az ujjaim nyoma még másnap is ott lesz azon az angyali arcán, amely most inkább ördöginek tűnt, miközben hitetlenkedve bámult, és a saját tenyerét az egyre vörösödő részhez szorította. Azonnal elöntött a bűntudat, és amikor megláttam, hogy az ajkán felszakadt a seb, amit Jasonnek köszönhetett, már legszívesebben a saját fejem vágtam volna a falba. Egyáltalán mikor jutottam arra az álláspontra, hogy az erőszak megoldhat bármit is? Én régen nem voltam ilyen…
– Harry… – kezdtem remegő hanggal, és bátortalanul az ajkához érintettem a hüvelykujjam. Ahogy a vér vörösre színezte a bőröm, máris elkaptam onnan.
– Most egy kicsit hagyj békén, rendben? – kérdezte furcsán nyugodt hangon, miközben a vállaimnál fogva tolt el magától. – Csöndre van szükségem, nem pedig egy figyelemre éhes szeretőre, aki máris sokkal többet lát bele a dolgokba.
Most megint rajtam volt a sor, hogy elképedjek, és úgy nézzek rá, mintha nem is erről a világról származna. A szavai, a testbeszéde, és a tekintete teljesen megváltozott, mintha nem ugyanazzal az emberrel beszélnék, aki reggel még kifulladásig csókolt az ágyon.
– Mi történt? Harry, mi történik velünk? – kérdeztem kétségbeesve, de hiába vártam válaszra. Harry az ajtó felé fordult, és kiviharzott a folyosóra. Talán így volt a legjobb. Nem tudom, miket vágtunk volna még egymás fejéhez, ha tovább marad. Egy darabig még álldogáltam a kis szürke helyiség közepén, közben a lábfejemet bámultam, és olyan dolgokon gondolkodtam, amire csak ő tudhatta a választ. Aztán visszamásztam az ágyamra és kicsire összegömbölyödve harcoltam a könnyek ellen. Nem mentem vacsorázni, de később, amikor eljött a tisztálkodási idő, fogtam a kis törölközőmet, és elkullogtam a zuhanyzókhoz. Harry éppen akkor jött ki, a haját törölte szárazra, és még felém sem nézett, amikor szinte kereszteztük egymás útját. Nagyon jó volt órákig sajnálni saját magam, de ahogy a zuhany alatt álltam, és eszembe jutott, amikor benyomtak a tűzforró vízsugarak alá, rájöttem, hogy én ennél sokkal erősebb vagyok. Akartam Harryt úgy, ahogy még senki mást ezen a földön, és miközben gyors mozdulatokkal szárazra töröltem a bőröm, eldöntöttem, hogy nem engedem ilyen könnyen kicsúszni a kezeim közül.
Éppen kiléptem volna az ajtón, immár teljesen felöltözve, amikor láttam, hogy Harry elviharzik előttem. A gondolataiba mélyedve tartott egy félhomályba burkolózó folyosó felé, ahol normál esetben mindig mászkált egy őr, most viszont senki sem állta az útját. A kezemben tartott vizes törölközőt egy hanyag mozdulattal a földre ejtettem, úgyis kapok majd másikat. Nem haboztam sokáig, azonnal követni kezdtem, mert valami nagyon rosszat sejtettem. Harry nem szokott csak úgy mászkálni a folyosókon, főleg olyan helyeken, ahol nincs őr és bárki könnyedén rátámadhat. Nem kellett messzire mennem, az egyik kiszögellésnél megtorpantam, amikor ismerős hangokat hallottam.
– Áh, Harry – mondta Johny mézes-mázos hangon. – Késtél.
– Le kellett ráznom egy őrt – felelte Harry anélkül, hogy a hangja egy pillanatra is bizonytalanná vált volna. – Mit akarsz tőlem?
– Vágjunk máris a közepébe? – nevetett a középkorú férfi. – Hát jó. Úgy hallottam, hogy annak a Louis gyereknek akad pénze bőven.
Az ereimben megfagyott a vér a nevem hallatán, és Harry sem tudott azonnal válaszolni. Még jobban a falhoz lapultam, és rettegve vártam a folytatást. Ha Johny tudja a titkunkat, akkor csak reménykedhetünk, hogy csupán a pénzemre fáj a foga.
– Tényleg? Ezt ki mondta? – kérdezte Harry.
– Derek, az új fiú – felelte Johny magabiztosan. – És hidd el, ő nem hazudna nekem. A kölyök majdnem elájult, amikor közöltem vele, hogy szárazon fogom megbaszni, ha nem mond el mindent a cellatársadról – mondta a férfi röhögve. – Tudod, hogy nem vagyok oda a seggbekukiért, de fenyítési eszköznek több, mint tökéletes. Meg hát – kezdte bizalmasan egy kicsit lejjebb halkítva a hangját – nekem is vannak igényeim, amit már elég régen elégítettek ki. De nem akarok panaszkodni – tette hozzá.
– Rendben, tehát Louis-nak van pénze. Derek pedig nem szeretné, hogy megfarkald. Most már azt is elárulod, miért akartál találkozni? – érdeklődött Harry flegmán. Én a torkomban éreztem a szívem dobogását, miközben izgatottan és rettegve vártam a választ.
– Nem kell a mellébeszélés – mondta Johny szigorúan. – Tudom, hogy ti ketten egészen jól összemelegedtetek a cellátok magányában – jelentette ki, mintha csak az időjárásról beszélne.
A homlokom nekidöntöttem a jéghideg falnak, az alkaromat pedig a szám elé szorítottam, hogy valamennyire visszaszorítsam a zihálásom egyre erősödő hangját. Ez nem lehet! Ha Derek a szemem elé kerül, tuti megfojtom. Hogy tehette ezt velünk? Nem volt időm elgondolkodni a válaszon, mert hirtelen valaki hátrarántotta a karjaimat, és egy kellemetlen szagú tenyér szorult a számra. Hiába kapálóztam, hiába próbáltam megrúgni a fogvatartómat, nem jártam sikerrel, és már csak arra eszméltem föl, hogy Harry úgy néz rám, mintha szellemet látna.
– És itt is a kis hős szerelmes – nevetett Johny. – Oké, Sean, elengedheted! – bólintott a mögöttem álló óriásnak, mire az elvette a kezét az arcomról, és végre kaptam levegőt. – Üdvözöllek, Louis.
– Mennyit kér? – tettem föl azonnal a kérdést, bár Harry szíve szerint elhallgattatott volna, láttam a haragos zöld tekintetében.
– Húsz millió dollár? – hajtotta Johny oldalra a fejét. – Vicceltem. Nem kérdés volt.
Még nem tudtam, hogy fogok ennyi pénzt szerezni apámtól, de azonnal rábólintottam.
– Időre lesz szükségem, de megkapja. Meg kell ígérnie, hogy békén hagy minket.
– Te itt nem vagy olyan helyzetben, hogy parancsolgass – felelte Johny ingerülten. – Csak egy kis buzeráns vagy, semmi több. De te, Harry – fordult felé, és rosszallóan megcsóválta a fejét. – Nem gondoltam volna, hogy idáig süllyedsz. – Harry nem válaszolt semmit, de pislogás nélkül állta a férfi gonosz tekintetét. – Hát jó. Meg kell értenetek, hogy elég unalmasak voltak az elmúlt napok, és az az idióta Derek is kicsúszott az ujjaim közül, hiszen ígéretet tettem neki – nézett felváltva kettőnkre szinte bocsánatkérően. – És Louis, még el sem mondtam, mit kap Harry, ha a pénz nem lesz három nappal azután a számlámon, hogy kiszabadultál. De tudod mit? Inkább megmutatom.
Levegőt sem volt időm venni, mielőtt Johny arccal a fal felé fordított, és úgy nekilökött, hogy néhány másodpercig nem láttam mást, csupán fényesen ragyogó csillagokat. A fogaim fájdalmasan összekoccantak, és nem lepődtem volna meg, ha kiderül, a koponyám beszakadt az erős ütéstől. A számban vér ízét éreztem, mert sikerült majdnem leharapnom a saját nyelvem.
– Engedd el! – hallottam tompán Harry dühös hangját. – Csinálj velem, amit akarsz, de őt hagyd ki ebből!
Nehéz volt a lüktető fejemben összerakni a mondandómat, miközben Johny a nyakamnál fogva szorított a falhoz.
– Semmi baj, Harry – mondtam halkan, de remélem, hogy megértette. Semmi szükség rá, hogy még nagyobb slamasztikába keveredjünk.
– Fogjátok le! – parancsolta Johny. Én nem láthattam, csak hallottam, hogy Harryt is elkapja a két másik fickó. – Harry, Harry. Menthetetlen vagy – nevetett, és teljes testsúlyával nekem dőlt. – Mondd csak, mi fogott meg benne? Az ártatlan tekintete? A formás segge? Jól szop? – lihegte kéjsóváran a szavakat a fülembe, és amikor megéreztem az erekcióját, kezdtem egyre inkább bepánikolni.
– Johny, kérlek, ne bántsd!
Harry már könyörgött, és a szívem szakadt meg amiatt, hogy ennyire aggódik értem. Nem akartam, hogy lássa ezt az egészet. Ha kettesben lettünk volna, engedelmesen letérdeltem volna Johny előtt, kitéve magam a kénye-kedvének, feltéve ha tudom, Harrynek nem esik bántódása. Túl sok erőszakot látott már, arról nem is beszélve, amit neki kellett átélnie tinikora óta.
– Ne is próbálj ficánkolni! – figyelmeztetett Johny, miközben egy durva mozdulattal lejjebb tolta a nadrágom, majd szinte azonnal szétfeszített. Önkéntelenül beleremegtem a hirtelen érkező, tapogató, durva ujjak inváziójától, és közben egyre jobban a hatalmába kerített a hányinger. A kezeim ökölbe szorultak, és valami távoli messzeségből hallottam, hogy Harry kiabál, miközben próbál kiszabadulni. Frusztráltan, a fájdalomtól teljesen mozdulatlanná dermedve ordítottam fel, amikor megéreztem magamban a kíméletlen ujjakat. – Gyerünk, szépség! Ordíts, ahogy a torkodon kifér! – hallottam Johny biztatását, miközben a nyakamban éreztem a leheletét. – Tudod, ez Harrynek biztosan sokkal jobban fájna, úgyhogy jobban teszed, ha betartod az ígéreted. Hmm, kibaszottul szűk vagy, és sokkal jobb, mint egy szűz picsa. Látod, Harry? – kérdezte hangosan. – Így kell előkészíteni egy buzeránst, hogy ne csak egyszer élvezhesd a feszes seggét. Ez vár rád, ha a pasid nem fizet időben.
– Megkapod a pénzt – szűrtem az összeszorított fogaim közül.
– Helyes, helyes – mondta, miközben még egy ujjat hozzáadott az előzőhöz, és a farkát – amit szerencsére még fedett a nadrágja –, keményen a fenekemhez dörzsölte. Próbáltam kizárni a fájdalmat, az undort, mert valami azt súgta, Johny nagyon kiakadna, ha lehánynám, miközben éppen rajtam munkálkodik. Ami először feltűnt, az volt, hogy nem hallottam Harry hangját, csupán a gyors zihálása törte meg a csöndet. Már nem küzdött, nem káromkodott, csak próbált levegőhöz jutni, és ez mindennél jobban aggasztott. Ahogy füleltem és igyekeztem kitalálni, mi lehet vele, teljesen érzéketlenné váltam a durva mozdulatok alatt.
– Küldd el Harryt, kérlek – nyöszörögtem reményvesztetten. – Rosszul van. Nagyon rosszul van.
– Meg kell tanulnia, hol a helye – lihegte Johny, és hogy megerősítse a mondandóját, a két ujját erősen belémnyomta, míg a másik kezével a csípőmet szorítva tartott egy helyben, hogy mozdulni se tudjak.
– Lou – sóhajtotta Harry halkan, és a megkönnyebbüléstől egy könnycsepp gördült le az arcomon. Talán mégsem veszítettem el teljesen, talán felül tudott kerekedni a rohamon. A következő pillanatban hallottam az ordítását, és azt, ahogy a ruhái elszakadnak, miközben kitépi magát a fogvatartói karjai közül. Ez csak akkor vált világossá számomra, amikor leszedte rólam Johnyt, lenyomta a földre, és teljes erejéből elkezdte püfölni.
– Ő az enyém, te undorító állat! Nem érhetsz hozzá a mocskos kezeiddel! – kántálta, miközben kíméletlenül ütötte ott, ahol tudta. A haja az arcába hullott, és még sosem láttam ennyire ijesztőnek. A karján kidagadtak az izmok, őrülten zihált, és egy másodpercig sem zavarta, amikor a férfi vére a felsőjére fröccsent. Tudtam, hogy ha valaki nem állítja meg, addig üti Johnyt, amíg mozog. Amikor a két másik férfi észhez tért, és elindultak felé, hogy leszedjék a főnökükről, már biztos lehettem benne, hogy ennek nem lehet jó vége.
– Harry! – kiáltottam pánikolva, de akkor az egyikük, talán Sean megragadta a nyakam és egy erőteljes mozdulattal a falhoz vágta a fejem. Úgy éreztem, hogy meg fogok halni, és kétségbe estem amiatt, hogy nem segíthetek Harrynek. Ez volt az utolsó emlékem, mielőtt minden elsötétült és teljesen elnémult.
Egy puha matracon ébredtem. Nem tartott sokáig míg rájöttem, nem lehetek a cellámban, mert ott sokkal keményebbek az ágyak. A kényelmet azonban nem tudtam sokáig kiélvezni, mert a fájdalom olyan keményen hasított a koponyámba, hogy akár a Maldív-szigeteken is lehetnék, az sem segített volna rajtam. Felnyögtem, és megpróbáltam felülni. A kezeimet a fejemre szorítottam, miközben hallottam, hogy többen is mászkálnak körülöttem, de a szemeimet még nem bírtam kinyitni.
– Adok egy kis fájdalomcsillapítót az infúziójába – közölte velem egy női hang, és amikor felfogtam, mit mond, csak hevesen bólogatni voltam képes. Nem volt jó ötlet. Most már biztos, hogy szétrepedt a fejem. Eltelt még néhány perc, mire képes voltam kinyitni a szemem és körbenézni a kórházi szobában. Az emlékek olyan hirtelen rohamoztak meg, hogy alig kaptam levegőt. Harry…!
– Hol van Harry? – kérdeztem reszelős, erőtlen hangon a mellettem helyet foglaló középkorú nőtől, aki egy kosztümöt viselt, és egy tollal jegyzetelt valamit a papírjára. Ő nem lehetett a nővér, ez egyértelmű volt.
– Nyugodjon meg, Mr Tomlinson. Itt biztonságban van – felelte határozottan. – Fel kell tennem néhány kérdést az esettel kapcsolatban.
– Nem érdekel… – kezdtem sokkal dühösebben, majd újra a homlokomra szorítottam a tenyerem. – Csak mondja meg, hol van! – kérleltem halkan, mert úgy talán kevésbé lüktetett a fejem.
– Magáncellában. Nem bánthatja önt – mondta a nő együttérzően. – A nevem Dr. Ellys.
Nem érdekelt a neve, igazából szartam rá, csak ki akartam belőle szedni, mi van Harryvel… aztán hirtelen a fájdalom ködén át összeállt a fejemben, amit mondott.
– Tessék? – fordultam felé hevesen. – Miről beszél?
– Azért jöttem, hogy vallomást tehessen. Az orvosi jelentés arra utal, hogy szexuálisan is bántalmazta önt – lapozgatta át a papírjait, és amikor összezavarodva néztem rá, sajnálkozva tette hozzá: – Az orvos említette, hogy esetleg nem fog tisztán emlékezni a történtekre az agyrázkódás miatt.
– Mindenre tisztán emlékszem! – fakadtam ki hisztérikusan nevetve. – Harry nem bántott. Jézusom, ő sosem bántana engem!
Dr Ellys úgy nézett rám, mintha nem lennék teljesen százas. Újra nevetni lett volna kedvem, de akkor megláttam Jasont az ajtóban, és hirtelen elöntött a rettegés, amikor összeillesztettem a kirakós darabkáit.

16 megjegyzés:

Unknown írta...

Minden rossz ellenére ami velük történt ebben a részben ,mégis élveztem azt a bátorságot ahogy folytattad . Louis akit az ujjaival erőszakol meg Johny ,és ő mégis Harryért aggódik aki nehezen veszi a levegőt. Azt gondolja bármit megtenne Johnynak négyszemközt csak Harrynek ne essen baja .Ebben a dúrva részben is megcsillant a szeretet ereje ,a másikért való önfeláldozás .Sajnos ez őket inkább gyengíti ,hiszen támadhatóak és zsarolhatóak .Köszönöm HDawn ,nagyon tehetséges író vagy ,gratulálok!

Hópihe írta...

Drága Hajni!
Te szadista hajlamú nőszemély!
Mit csináltál a kedvenceinkkel?
Mit tettél velem/velünk? Hogy gyilkos hajlamaink feléledjenek? Mondd, hát szabad ezt, szabad így meggyőtörni a kedves karaktereidet, szabad megkínozni az olvasóidat? IGEN, SZABAD!!! Mert valami kib......ott nagyot alkottál! Olyan élethűen adtad vissza a könyörtelen börtönéletet, hogy hidegrázást és szó szerint hányingert kaptam tőle, annyira átéreztem az egész szituációt. Hideg fejjel, könyörtelenül, eszméletlenül fantasztikusan írtad meg, festetted le elénk az egészet. Óriásit robbantottál Te lány! Bármennyire is irtóztam olvasni a megpróbáltatásaikat, mégis IMÁDTAM!!
Köszönöm a torokszorító élményt!
De remélem nemsokára jóvá teszed főhőseink sorsát!?
Szeretettel ölellek és millió puszit küldök: Szörpi

Névtelen írta...

Szia!

Nagyon vartalak mar vissza es h egy ilyen resszel gyere... huha! :O
Imadtam! <3
Nagyon nehez “megszolalni” ezutan a resz utan, de valami hihetetlenul fantasztikus lett!
En teljesen kesz vagyok, uristen! Egesz vegig gorcsben allt az osszes izmom, annyira izgultam ertuk!
A szivem szakadt meg ertuk. Louert h ezt tettek vele es Harryert h ezt meg vegig is kellett neznie... :(
Na es a vege! :O WTF? :O
Mar megint (vagy meg mindig...) Jason?! :@
Kivancsi vagyok hogyan tovabb ezek utan!
Nagyon varom a kovi reszet es koszonom ezt most neked, mar nagyon kellett h olvashassak, elvonasi tuneteim voltak :’D

Puszi, D.

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!
Fantasztikus lett, és én nem bánom, hogy ilyen horrorisztikusra sikerült.
Bár sajnálom a fiúkat, de bízom benne, hogy jó véget írsz a sztorink.
Még a legnagyobb bajban is ott vibrált a féltés, a szerelem Louban és Harryben. Jason egy igazi taj paraszt, ritkán gyűlölök karaktert ennyire.
Ki kéne lőni az űrbe egy kapszulában, szkafander és minimálisan semmi levegő nélkül. Had keringjen kedvére. Gondokodhat a fene nagy agyával mire költse a milliókat a túlvilágon. Lenne rá kB három perce.
Na hamár ilyen szépen kinyirtam a kőbunkó, idegbeteg, emberi hulladékot,
búcsúzom. Bocsi a hadováért, de én utalok hányni, belőlem így jön az undor.
Imádom ahogy írsz! ❤️ Puszillak drága. 😘 😘 💖♥️💖♥️

Petruska írta...

Drága Hajni,
Szóhoz se jutok😬Basszus,ááááááá
Most gondolom vagy kitálal és nem hisznek neki,vagy nem akarja,h Harrynek még több bántodása legyen igy hazudik?!🤔
Nagyon húzós részt irtál,az már biztos.
Az ember pulzusa az egekbe,düh,tehetetlenség,jesszus mi lesz még itt😱😬
Fájdalmas,dühitö,de épp ettöl ennyire jo,h az ember földhöz vágná a telefont.
Óriásit alkottál ismét,izgatottan várom a folytatást!
Nagyszerű storit találtál ki és irtál le nekünk,le a kalappal,Fantasztikus vagy!
Remélem azert minél előbb elnyeri az a mocsok az egyik koporsot!
Köszönjük!
Puszi!😘😘😘😘

Gyö írta...

Kedves HDawn!

Most gyors leszek!!! (Mint Johny! :D)

Ez a rész HIHETETLEN lett! Katartikus! Érzelmek hada viharzott át a részen és a teljesen negatív érzelmek, a gonosz erő, elővarázsolta az igazi pozitív, tiszta szeretetet!

Így kell ezt!

IMÁDTAM!!!♥♥♥ Értem én, hogy mi történt Louval, meg a zsarolás, stb. DE ez a dinamika, meg tényleg.......kellett ez, hogy igazán domborodjanak azok a mély érzelmi szálak! Szerintem Harry szeme is felnyílt rendesen és Lou is olyan visszaigazolást kapott!!! ( A kis árulóval kapcsolatba meg ne is beszéljünk milyen felvilágosodás történt Lou ban! Bár ki akarná Johny loposát a fenekébe síkosítás nélkül??? Még azzal sem!!!XDD)

Köszönöm, Gyöngyi ♥♥♥

Hát ilyen amikor "gyors" vagyok! Bocsi, puszi!

Gyö írta...

Nem bírtam ki!!!♥♥♥

Carmen írta...

Oh, ide nem írtam... igen, mert nem tudok mit. Izgulok, rágom a körmöm. Ja, és vudubabát gyártok mindenkinek, aki bántja a drágáinkat! :P

HDawn írta...

Féltem, hogy mit fogtok hozzá szólni, de én így éreztem reálisnak :) Eddig olyan volt, mintha kerülgettük volna a forró kását. Az egymás iránti szeretetük kimutatása pedig természetes volt, még ebben a helyzetben is. Köszönök mindent, drága :) Puszi!

HDawn írta...

Drága Szörpi!
Megígértem, hogy rendbe teszem, és úgy is lesz :) Kicsit engem is megviselt a rész, de azért büszke is vagyok magamra, hogy sikerült megírnom. Sok-sok puszi :)

HDawn írta...

Sziaaa!
Nagyon-nagyon örülök, ha tetszett. Paráztam miatta, kicsit kiléptem vele a komfortzónámból :D Sietek a folytatással, hogy ne legyenek elvonási tüneteid :D Puszii :)

HDawn írta...

Szia Drága!
Jasont szerintem egyre többen akarjátok kinyírni... a végén még tényleg utoléri valami rossz kívánság :D Lou és Harry még ilyenkor is cuki :) Köszönöm, hogy írtál! Sok puszi :)

HDawn írta...

Köszönöm szépen, olyan aranyosak vagytok. És én nagyon örülök, hogy tetszett :) Nem mondhatom el, hogyan tovább... illetve majd a következő részből kiderül. Én köszönök mindent. Puszi :)

HDawn írta...

Szia!
Tényleg gyors voltál, és lényegre törő :D A résznek mindenképpen célja volt az is, hogy domborodjanak az érzelmek :) Úgy látom, ez azért átjött... még Johny erőszakoskodásán keresztül is. Örülök, ahogy annak is, hogy tetszett nektek a rész :) Köszönöm! PuszI!

HDawn írta...

A vudu babából mostmár kell egy pár. Remélhetőleg hatékonyak is lesznek :D Pusziii :)

BezTina írta...

Szia HDawn!
Azt a teremburáját!
Miken viszed keresztül a két srácot! Kiváncsi vagyok, hogy-hogyan is lesz tovább!
Köszönöm szépen hogy ezt a részt is olvashattam!