2018. január 20., szombat

Megfigyelve - 2. Büntetés

Sziasztok! Hoztam nektek egy kis meglepit, és csak azt kérem cserébe, hogy ti is lepjetek meg néhány kommenttel, mert szeretem olvasni a gondolataitokat :) És ez egy olyan történet amiről muszáj beszélgetnünk... Jó olvasást a részhez! :)


2. Punishment:
Büntetés:
Mérsékeltebb reakció érdekében okozott negatív inger.

6 évesen

Egy kicsi, finom kéz rajzolt fekete ceruzával a papírra, és az általa megalkotott pálcikaemberek tömegének összes tagja haragos arcot vágott. A közelben egy ugyanolyan kéz dolgozott serényen, vérvörös színnel összefirkálva a lapot. A kezek természetesen a Kaulitz ikrekhez tartoztak, akik most ismét a földön ültek, a kis, játékokkal telepakolt szobában. Egy egész év telt el azóta, hogy beszélgetniük kellett azzal az idegen emberrel, akihez a helyiség tartozott. Vajon miért van szüksége egy felnőttnek játszószobára? – merengett Bill.
Az ikrek most is nagyon egyformák voltak, ugyanolyan szétválaszthatatlanul összefonódtak, kivéve néhány apró részletet. Billnek – aki egy egész hadseregnyi dühös pálcikaembert rajzolt -, fel volt duzzadva a szája, és egy félig gyógyulófélben lévő seb virított rajta. Tomnak pedig, aki az ártatlan papíron próbálta levezetni a dühét, a szeme körül egy hatalmas, sötét folt éktelenkedett. Ezek a sebhelyek tehettek arról, hogy most újra ott ültek abban a furcsa tükörrel felszerelt szobában, és ezt pontosan tudták. Tom ismét gyanakvóan bámulta a tükröt, és mielőtt visszafordult a firkáláshoz, kinyújtotta a nyelvét a saját tükörképére. Persze, a fiúk nem hallhatták azt a kis kuncogást, ami a másik oldalon álldogáló férfitól származott.
Doctor Engle érdeklődéssel és lenyűgözötten bámulta az ikreket, azonban a másik személy, aki vele volt az irodában, már közel sem volt ennyire nyugodt. Simone egy papírzsebkendővel törölgette a szemét, és aggódva figyelte a fiúkat. Egyik anya sem vágyik arra, hogy olyan hívást kapjon az óvodától, miszerint verekedés tört ki, és haza kell vinnie a gyerekeit. Számított rá, hogy ilyen esetek előfordulhatnak, mondjuk akkor, amikor az ikrek tinédzserek lesznek, de az ő drága kicsinyei még csak hat évesek voltak.
– Azok alapján, amit elmondtak nekem, pontosabban amit Bill elmesélt, nem ők kezdték a verekedést. Mit mondott erről az óvónőjük? – kérdezte Doktor Engle. Persze, tisztában volt vele, hogy a kisfiúk akár hazudhattak is, de az ösztönei azt súgták, hogy a helyzet sokkal komplikáltabb annál, mint amilyennek tűnik.
– Ugyanarról panaszkodott, mint tavaly. Úgy tűnik, nem történt semmilyen pozitív változás. Miss Hahn már négy éves koruk óta a közelükben van, nagyon jól ismeri őket, de Tom még mindig nem áll vele szóba. Amikor az óvodában vannak, csak Bill-lel beszél. A hölgy szerint a többiek furcsának és beképzeltnek tartják őket, ez okozhatta a konfliktust. A verekedés kezdetét nem látta, de Tom egyre ellenségesebben viselkedik a csoportban, és szerinte ez lehet a gond – magyarázta Simone remegő hangon. El sem tudta képzelni, hogy az aranyos, szelíd gyermekei erőszakot kezdeményezzenek.
A doktor megigazgatta a szemüvegét, és tovább figyelte a fiúkat. A szituáció sokkal bonyolultabbnak tűnt, mint amilyennek egy éve feltételezte. Nem volt azzal gond, ha az ikrek közel álltak egymáshoz, de ha ez rossz dolgok történését eredményezte, az máris aggodalomra adott okot. Maga a tény, hogy erőszakhoz vezetett, azt jelentette, hogy itt az ideje beavatkozni. Doktor Engle biztos volt benne, hogy a probléma forrása az óvódában gyökerezik. Hogy lehetséges az, hogy egy óvónő nem veszi észre, ha verekedés tör ki legalább fél tucat gyerek között?
**
3 nappal korábban
– Mivel ma hétfő van, azzal fogunk kezdeni, hogy mindenki elmondja, mit csinált a hétvégén. Ki szeretne az első lenni? – kérdezte Miss Hahn lelkesen, ahogy végignézett a kis asztalok mögött ücsörgő gyerekeken. Azonnal karok lendültek a magasba, kivéve persze a Kaulitz ikrekét. Kezdett ebbe belefáradni. Hamarosan eljön az ideje, hogy általános iskolába menjenek, és tudta jól, hogy ott nem fogják tolerálni ezt a viselkedést. Muszáj véget venni ennek az őrültségnek, és eldöntötte magában, hogy a kezébe veszi az irányítást.
– Tom, kérlek állj fel, és meséld el nekünk, mit csináltál a hétvégén! – mondta a nő határozottan.
Tom nem mozdult, de Bill egy másodperc alatt felpattant, és olyan gyorsan beszélt, ahogy csak tudott. Ők ketten mindent együtt csináltak, és meg voltak győződve, hogy Miss Hahn tényleg csak arra kíváncsi, hogy telt a hétvégéjük.
– Elmentünk moziba megnézni azt a filmet, aztán kaptunk jégkrémet, aztán találtunk egy nagy bogarat, de anya mondta, hogy nem tarthatjuk meg, aztán a bogarat felraktuk egy fára, aztán…
– Ne haragudj Tom, hogy félbeszakítalak, de elképzelhető, hogy te és Bill véletlenül összecseréltétek a felsőtöket reggel? Mert biztos vagyok benne, hogy ami most rajtad van, azon az áll, „Bill”– szólt közbe szarkasztikus hangsúllyal Miss Hahn, ami egy óvónőtől egyértelműen nem elfogadott viselkedés.
A gyerekek az osztályban kuncogni kezdtek, Tom pedig dühösen pillantott a tanárra. Bill megsemmisülten lehajtotta a fejét, és a kikötött cipőfűzőit bámulta.
– Nem… én… um… – motyogta halkan, és mivel már semmi kedve nem volt tovább beszélni, lassan lezuttyant a székre a bátyja mellé.
– Később te jössz. De most Tom következik. Tom, kérlek állj fel, és mondd el, mit csináltál hétvégén! – kérte lágyabb hangsúllyal, azt remélve, hogy ettől végre megkapja a választ az idősebb testvértől, de az egyetlen, amit kapott, az egy gyűlölködő tekintet volt. A nő arckifejezése elkomorodott, amikor a dühvel átitatott mézbarna szemekbe nézett. – Tom Kaulitz, állj fel, most azonnal! – parancsolta.
A szék lába hangosan nyikorgott a padlón, ahogy Tom hátratolta, és a mellkasa előtt összefont kezekkel felállt. Miss Hahn bántotta Billt, és ezt nem tudta elviselni. Jobban ismerte annál a nőt, hogy ellenkezzen, ha ezt hanghordozást használta, de beszélni azt nem fog. Már négy éves korában eldöntötte, hogy nem áll szóba buta emberekkel, és ehhez az elhatározáshoz azóta is ragaszkodott.
– Ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem – mondta Miss Hahn, majd elkapta Tom karját és elhúzta az asztaltól. Bill felnyikkant a félelemtől, de nem volt elég bátor, hogy utánuk menjen. Aznap reggel az anyukájuk az orrukra kötötte, hogy ha csak egyetlen rossz dolgot hall felőlük, „nagy bajban” lesznek. Bill nem tudta, mit jelent „nagy bajban” lenni, de csak valami rossz dolog lehetett.
Tom próbált egy helyben maradni, de Miss Hahn jóval nagyobb volt nála, és amikor élesen megrántotta a karját, engedelmesen követte. Ő sem akarta megtudni, mit jelent „nagy bajban” lenni. A válla fölött hátranézett az öccsére, és látta, ahogy Bill hatalmasra nyílt, könnyes szemekkel bámulja őt.
– Talán ha nem lesz ott neked Bill, akivel beszélgethetsz, mással is szóba állsz majd. Lukas, kérlek ülj Bill mellé. Te és Tom helyet cseréltek. Alex, mostantól Tommal fogtok ülni egy padban. Majd visszaülhettek, ha Tom megtanul mással is beszélni – mondta az óvónő eltökélten. A szeplős fiú, akit Lukasnak hívtak, gyorsan felállt és miközben átsétált a terem másik oldalára, gyilkos pillantásokkal illette az ikreket. Alex és Lukas legjobb barátok voltak, és Billék tehettek arról, hogy szétültették őket. Miss Hahn ezzel természetesen tisztában volt, pont ezért variálta így az ülésrendet. Egy kis csoportos nyomás csodákra képes.
Tom vonakodva leült Alex mellé, és a fennmaradó fél órát firkálgatással töltötte, míg a többi gyerek izgatottan beszélt a hétvégéről. A bordái közé kapott durva böködést az új padtársától észre sem vette, mert minden figyelmét az kötötte le, hogy Billt nézze. Csak öt asztal választotta el őket, de mégis olyan volt, mintha az egész világ közéjük állt volna.
Amikor Bill következett, hogy elmondja a hétvégén történteket, már fel sem állt. A magabiztossága és könnyedsége, ami eddig jellemezte, csak addig működött, amíg Tom mellette állt, ezzel biztonságot adva neki. Azzal, hogy különválasztották őket, teljesen reményvesztetté vált. Miután Bill a harmadszori felszólítás után is csak megrázta a fejét, az óvónő feladta, és a következő gyerekhez fordult. Tomot meg sem próbálta felszólítani másodszor. A gyilkos pillantásokból kitalálta, hogy a fiú még mindig nem tanulta meg a leckét. Úgy gondolta, legfeljebb két-három nap, míg Tom megtörik, és másokkal is elkezd beszélgetni.
**
– Tomi… a cipőm – nyöszörögte Bill, és lemutatott a lelógó cipőfűzőire. Egész délelőtt el voltak választva, de most játékidő volt, és a tölgyfa felé tartottak, ahol távol lehettek a többi gyerektől.
– Megcsinálom – mosolygott Tom, majd letérdelt az öccse előtt, hogy beköthesse a cipőjét. Tom büszke volt a cipőfűző-megkötő képességére, de Bill nem nagyon akarta megtanulni. Minden alkalommal, amikor megpróbálkozott, az ujjai összeakadtak, ő pedig azonnal frusztrálttá vált. – Kész – jelentette ki Tom, miközben felállt. Éppen, mikor felnézett, Alex és Lukas gyűlölködő pillantásával találta szemben magát, akik feléjük tartottak.
– Hé, Bill! Mondd meg a hülye testvérednek, hogy jobban teszi, ha elkezd beszélni! – kiáltotta Alex fenyegető pillantásokat vetve a fiú felé. A gyerekek tévesen azt hitték, hogy mivel Bill beszél állandóan, ő a keményebb kettejük közül. Tomot a csöndessége miatt gyengének és félénknek könyvelték el.
– Hall titeket, és majd beszél, ha ahhoz lesz kedve – felelte Bill, és idegességében egy kicsit közelebb lépett Tomhoz. Váratlanul Lukas állta az útját, aki észrevétlenül kettejük közé furakodott.
– Vissza akarom kapni a helyem! – üvöltötte Lukas, és erősen meglökte Billt, mire a vékony fiú Alex felé zuhant.
– Figyelj oda, hová lépsz! – mondta Alex, és hogy bizonyítsa az álláspontját, az öklét erősen Bill szája felé lendítette.
Az ikertestvére fájdalmas ordítása volt az, ami teljesen elvette Tom eszét. A „nagy baj” többé már nem számított. Valaki bántotta Billt, és ezért meg fognak fizetni. Egy dühös morgással Alexre vetette magát, és a verekedés máris kitört. Minden kisfiú, aki a környéken volt, úgy érezte, hogy részt kell vennie, és hamarosan egy rakat hat éves gurult a füvön, miközben öklök röpködtek, és a korukhoz megfelelő szitkokat szórtak egymásra.
– Fiúk! Mit csináltok? Hagyjátok abba azonnal! – kiáltotta Miss Hahn, ahogy a tömeg felé rohant. A Kaulitz ikrek voltak a kupac alján, és a nő biztos volt benne, hogy most eleget kaptak. Talán majd megértik, hogy mennyire fontos beilleszkedni és jól kijönni a többiekkel. – Bill! Tom! Máris hívom az édesanyátokat! – tette hozzá. Más felnőtt nem volt a környéken, aki láthatta volna, hogy igazából nem az ikrek kezdték az egészet.
**
A két korgó, üres poci két szomorú kisfiúhoz tartozott, akik az ágyon feküdtek. Simone lefürdette az ikreket, bekötötte a zúzódásaikat, megszidta őket a viselkedésükért, és ágyba parancsolta mindkét fiút vacsora nélkül. Még órák voltak hátra a szokványos alvásidőig, de az ikrek már a pizsamájukban voltak begubózva a takaró alá. A fájdalom, amit a verekedésben összegyűjtött sebek okoztak, és az üres hasuk ébren tartotta őket. Némi fény is átszökött a behúzott sötétítőkön, emlékeztetve őket, mennyire korán van még.
Nem beszéltek egymással a verekedés óta. Elválasztották őket, míg az anyjuk elment értük, és Simone megállás nélkül kiabált velük, így nem nagyon volt alkalmuk megszólalni. Egyikük sem értette, mi történt, vagy hogy miért ők kerültek bajba, ráadásul mindketten attól tartottak, hogy a másik haragszik.
– Bill? Dühös vagy rám? – suttogta Tom, miután összeszedte a bátorságát, hogy megtörje a szoba csöndjét.
– Nem – felelte a fiú halkan. A bedagadt szája miatt a válasz dünnyögésnek hangzott.
Bill felelete csak még idegesebbé tette Tomot. Az öccse nem szokott egy szavas válaszokat adni.
– Biztos?
– Igen – suttogta Bill még halkabban.
Tom aggodalmasan összehúzta a szemöldökét, majd átfordult a másik oldalára, hogy láthassa Billt, aki a szoba túloldalán feküdt az ágyában.
– Miért nem akarsz beszélni velem? – kérdezte halk, ijedt hangon.
– Mert anyu meghallja, és akkor reggelit sem kapunk – vallotta be Bill. Megtagadni tőle az ételt meglehetősen hatásos büntetésnek tűnt, és Simone még sosem csinált ilyet azelőtt. Bill meg volt róla győződve, hogy éhen fog halni.
Tom nem gondolt erre. Az anyjuk azt mondta, hogy legyenek csöndben, és gondolkozzanak el azon, amit műveltek. Talán együtt gondolkozni jobb lenne…
– Gyere ide, és akkor suttoghatunk. Anya nem hallja majd – ajánlotta Tom, és máris felemelte a takaróját, hogy helyet csináljon a testvérének.
Amilyen csöndesen csak lehet, Bill kimászott az ágyából, átvágott a kis szobán, és bevackolta magát Tom mellé. A hasa még mindig fájt, de az, hogy ilyen közel lehetett a bátyjához, máris mindent jobbá tett. Tom egy kis megkönnyebbüléssel sóhajtott, amikor Bill hozzábújt. A takarót a fejükre húzta, és elrejtette mindkettőjüket a világ elől, amely olyan kegyetlenül bánt velük.
– Tényleg nem vagy mérges? – kérdezte aggódva. Eszébe jutott Bill felrepedt ajka, ami bár nem volt olyan csúnya, mint az ő szeme, de azért bűntudata volt miatta. Jobban kellett volna vigyáznia Billre.
A fiatalabb fiú közelebb bújt, míg az orruk összeért, és így érezhette Tom forró leheletét az arcán. A kezük kettejük között volt, erősen szorították egymásét, miközben a kis ujjaik összefonódtak.
– Miért lennék mérges? – kérdezte Bill, mert valóban nem érezte bűnösnek a bátyját.
– Az én hibám, mert nem beszélek az óvodában – ismerte be Tom halkan. Ha azt csinálta volna, amit az óvónő mondott, még mindig együtt ülnének, Alex és Lukas pedig nem bántotta volna Billt. Az anyjuk nem lenne mérges, és a gyomruk sem korogna. Tom már eldöntötte, hogy újra beszélni fog mindenkiveli, ha ezzel elérheti, hogy többé ne essen bántódása az öccsének.
– Nem-nem. Nem a te hibád. Miss Hahn hibája, amiért ennyire gonosz. Egy seggfej – suttogta Bill. Már egy év eltelt, amióta megtanulták ezt a szót, de még mindig ez volt a fiú kedvence. Nem tudott ellene tenni, mindig mosolyognia kellett, amikor kimondta, csakhogy most a feldagadt szája fájdalmasan feszült. Bill halkan felszisszent, és megnyalta a véres ajkát.
Az, hogy Bill szerint nem Tom hibája volt, egy kicsit megnyugtatta az idősebb fiút, de a fájdalmas szisszenés miatt újra bűntudata lett.
– Akarod, hogy jobbá tegyem egy puszival? – Ez átlagos kérdés volt egy hat éves, idősebb testvér szájából. Minden hasonló korú tudta, hogy a puszi elmulasztja a fájdalmat. Legtöbbször az anyukáké varázserejű, de az idősebb testvéreké is tökéletesen működik.
Bill lelkesen bólogatott, mert tudta, hogy Tom puszijai mindent meggyógyítanak. A jó éjt puszik szokványosak voltak az ikrek között, de Tom most különösen ügyelt arra, hogy nehogy még nagyobb fájdalmat okozzon a testvérének. Elég volt egy picit erősebben összeérinteni az ajkaikat, és máris érezte az öccse vérének ízét. Bill elmosolyodott, ezzel is bizonyítva, hogy jobban érzi magát.
– Még egyszer? Nem lett tökéletes – könyörgött Bill, és igazából csak Tom szeretetére és figyelmére vágyott. Amikor az anyjuk felküldte őket a szobájukba, elutasítva érezte magát, de tudta, hogy Tom szeretete mindent jobbá tesz.
Tom boldogan egyezett bele, és az öccse felé hajolt, hogy egy lágy csókot adjon aduzzadt ajkakra. De Bill ez alkalommal nem engedte elhúzódni olyan gyorsan. Elengedte a bátyja kezét, és a karjaival erősen magához szorította a fiút. Tom nem nagyon lepődött meg a testvére ragaszkodó viselkedésén. Mindig ilyen volt, amikor valami rossz történt az óvodában, vagy mikor a szüleik veszekedtek.
Amikor közel voltak egymáshoz, minden tökéletes volt, és jelenleg a lehető legközelebbnek az tűnt, mikor a mellkasuk szorosan egymáséhoz tapadt, a végtagjaik összegabalyodtak és a csókok egy icipicit tovább tartottak, mint öt éves korukban. Általában éppen fordítva történtek a dolgok. Igaz, Bill kezdeményezte a csókot, de Tom volt az, aki magához szorította, hogy még tovább tartson.
– Olyan az ízed, mint a fogkrémnek – vigyorgott Bill, amikor elhúzódtak.
– A tiéd is – suttogta Tom. Tetszett neki, de annak még jobban örült volna, ha az öccsének vacsora íze lenne. A hasa még mindig korgott.
– Jobban meg akarlak kóstolni. Akkor majd nem gondolok a hasamra, és arra, hogy mennyire éhes vagyok – ajánlotta Bill.
Tom úgy gondolta, a testvére egy zseni, amiért előállt ezzel az ötlettel, és hogy kifejezze az elismerését, azonnal összeérintette az ajkaikat. Bill szája még mindig sajgott, de amikor Tom megnyalta a sebet, a gerince mentén finom borzongás futott végig, ami arra késztette, hogy még közelebb bújjon.
– Csináld megint! – suttogta Bill a levegőt kapkodva. Tom több volt, mint boldog, hogy teljesítheti a kérést. Újra megcsókolták egymást, és az idősebb testvér nyelve kíváncsian simogatta végig a másik ajkait. Tom kezdte azt gondolni, hogy ez sokkal hatékonyabb egy egyszerű gyógypuszinál. Bill viccesnek érezte a bátyja nyelvét a duzzadt ajkain, ezért kidugta a sajátját, hogy még jobban felfedezze a furcsa, szokatlan érzést. Amikor a nyelvük találkozott, hirtelen mindkét fiú érezte a kis borzongást, mire még közelebb húzódtak, és Tom lágyan kóstolgatta Bill nyelvét.
– Már jobb? – kérdezte Tom reménykedve. Nem akarta abbahagyni amit csináltak, de szerette volna, ha Billnek már nem fájna annyira.
– Mmm, még – dünnyögte Bill válaszként, és agresszívan újra összetapasztotta a szájukat. Önkéntelenül fészkelődtek úgy, hogy még jobban összedörgölőzhessenek, miközben mindenről elfeledkeztek – beleértve a szörnyű napjukat –  azt leszámítva, hogy ez mennyire jó így. Minél többet mocorogtak, annál jobb érzés volt, és a hasukban mardosó éhségérzetet felváltotta egy forró, szárnycsapásokra emlékeztető bizsergés. Hamarosan elaludtak egymás karjaiban, még mindig éhesen, de már sokkal elégedettebben.
Amikor Simone másnap reggel ment őket felébreszteni, Tom ágyában találta mindkét fiút. Még a zúzódásaikkal is annyira ártatlanoknak tűntek, ahogy ott aludtak, hogy képtelen volt elhinni, amit az óvónő mondott neki előző nap. Bűnösnek érezte magát, amiért egyáltalán elhitte, és amiatt is, hogy olyan szigorú büntetést adott nekik.
Bill Tom álla alá kucorodott, és ahogy halkan szuszogtak, Simone képtelen volt felébreszteni, és újra elküldeni őket arra a szörnyű helyre. Helyette felhívta Doktor Engle-t és utána egy finom, kiadós reggelit készített a fiúknak.
**
Doktor Engle a homlokát ráncolta, miközben nézte a fiúkat, és bűntudata volt, amiért egy éve nem avatkozott közbe, mielőtt a dolgok idáig fajultak volna. Az ikrek elkészültek a képekkel, és úgy tűnt, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy figyelik őket. Bill a bátyja ölébe mászott. A doktor korábban meg volt róla győződve, hogy az idősebb fiú a ragaszkodóbb, de mikor tovább figyelte, hogyan néznek, hogyan érintik meg egymást biztonságot keresve egy ismeretlen helyen, rájött, hogy talán ez is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnt.
– Szeretném a fiúkat újra látni a jövőhéten – kezdte Doktor Engle, de amikor Simone sírni kezdett, azonnal elnémult. A doktor bevonása a fiúk értékelésébe egy dolog volt, de hallván, hogy több találkozásra is szükség lesz, úgy érezte, mintha elbukott volna szülőként. Hol rontotta el? – Nincs semmi komoly baj, Mrs. Kaulitz. Csak szeretnék többet hallani arról, mi történt az óvodában, és ki szeretnék próbálni néhány technikát, ami segíthet Tom önbizalmát növelni, hogy szóba álljon másokkal is. Addig is, szívesen beszélnék az óvónővel az incidensről. Ez így rendben van önnek?
– Természetesen. Bármibe beleegyezek, ami segít a fiaimnak. Szeretném őket boldognak látni – mondta Simone, miközben letörölte a könnyeket az arcáról.

14 megjegyzés:

  1. Szia!

    Szomoru de egyben edes is volt. :)
    Remelem az ovonorol kiderul h milyen szemet es eltiltjak.
    Egyre kivancsibb vagyok h mi lesz az ikrekkel mikor felnonek.
    Amugy tetszett es varom a kovi reszt! <3
    Koszonom! <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A szomorú és egyben édes a történet nagy részét jellemzi :) Persze, lesznek majd vidám időszakok is. Egy kicsit még várni kell, mire felnőnek, de lassan haladunk afelé :) Kint is a folytatás. Puszi!

      Törlés
  2. Szia HDawn!

    Az a legnagyobb gondom, hogy tudom tényleg vannak ilyen óvónők!!!Amitől fáj a szívem, nem elég, hogy nő, akik elméletileg genetikailag kódolva kellenének, hogy legyenek. De a szakmát is Ő/Ők választják. Ez KIAKASZTÓ!!!

    Itt most ez a történet kidomborítja nagyon jól, hogy mennyire befolyásolja a gyerekeket az a "közeg",legyen szó bármiről, amibe belekényszerítik.

    Értem az írónk szándékát, hogy gondolom én, direkt sarkosít, direkt nem "tesz" bele bizonyos beszélgetéseket amiket kellene. (Amiknek meg kellene történnie, ilyen esetekben.) Mert akkor nem hozhatná ilyen látványosan ami a végcél.

    Az "óvónő" pont az ellenkezőjét éri el a húzásaival, mert a lépései hatalmas szökőár szerűen még közelebb löki a fiúkat egymáshoz.

    Azt nem értem, hogy Simone miért nem beszélgetett már el úgy az "óvónővel" , hogy a fiúk is ott vannak, nem értem a fiúk miért nem tálalnak otthon az "óvónő" viselt dolgairól. Hisz a sorok alapján igen intelligensek, okosak.

    Gondolom itt van a direkt szándék az írói részéről.

    Tetszik ez a lépcsőzetes bemutatása a "testi" kötődésük kialakulásának.♥♥♥ Nem mondom, hogy egészséges, de realisztikus, kiben keresed Te is a vigaszt ha fáj valamid??? Annál aki szeret. Legyen szó fizikai vagy lelki bajról.
    Náluk meg plusz adalék a hihetetlen kötődés, és egymás féltése.

    Jó kis rész volt ez is, elgondolkoztatott azon, hogy ilyen idősen tényleg felébredhet már a gyerekben a testi vágy??? Még ha ő nem is tudja, hogy az. Bár mivel reggelre olyan merevedést képesek produkálni, hogy egy 20 éves is megirigyelné.......:D:D:D

    Nagyon várom a következőt........♥♥♥
    (Nem szeretem az időt sürgetni, rohan az magától is, de már lelki szemeim előtt azt vizualizálom, hogy az utolsó rész utolsó betűit olvashatom. :))

    Köszönöm, Gyöngyi<3<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Az óvónő viselkedése tényleg felháborító... undorító. A közeg tényleg nagyon sokat számít, de nem csak a gyerekekre, a felnőttekre is hatással van, nyilván más mértékben. Simone... egyelőre könnyebb neki elküldeni a gyerekeket a pszichológushoz. Vannak ilyen szülők, fél attól, hogy nem tudja helyesen kezelni a dolgokat. A testi kötődésük kialakulásának bemutatása az egyik legjobb és legszebb dolog az egészben :) Szerintem imádni fogjátok. Már kint is a folytatás. Pusziii!

      Törlés
  3. Én is azt gondolom, hogy nem helyes az óvónő viselkedése és az Anyukájuk se nagyon viselkedik okosan. Éhesen ágyba küldeni! De a végkifejlett miatt rossznak kell lenniük. Kiváncsi vagyok mit talál ki a doktor. Az életben én sem támogatnám az ikrek ilyen viselkedését, de fikcióként nagyon helyes a sztori.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az éhesen ágyba küldős rész engem is kiakasztott. De vannak ilyen szülők, sőt, ennél még rosszabbak is... Köszönöm, hogy írtál :) Puszi!

      Törlés
  4. Szia Drága! ❤️
    Azt hittem írtam már, és kiderült mégsem,biztos valami elvonta a figyelmem.
    Valami óriási felhaborodás és düh.
    Még az a szerencse, hogy ez egy fikció, kitalált történet. A valóság teljesen más. Ugye? Még mielőtt halálra ítélnénk minden óvónőt, el kell mondanom, hogy a sogornőm is az.Nagyon szeretik a gyerekek és a szülők is.
    Biztos vannak kivételek, de első a gyerek. Ebben a sztoriban a pedagógus belefásult a munkájába. Szabadulni a problémás gyerekektől, és csak a cuki, szótfogadó ember palántákat tartani maga mellett. Akivel nincs gond.
    Az édesanya nem tudja mit kezdjen a kialakult helyzettel, de az már előrelépés, hogy elvitte szakemberhez a babákat.
    Nem tudom én mit csinálnék ha ikreim lennének, és azt látnám, hogy ennyire közel kerülnek egymáshoz. Ez azért nem természetes, ha egy boldog és kiegyensúlyozott családban nőnek fel.
    Ebben a sztoriban biztos van még más ok is amit még nem tudunk, de remélem hamarosan kiderül.
    Szeretem ezt a történetet. Megmozgatja a fantáziám, és ha most kicsi gyerekeim lennének ölelgetném csókolgatnám őket.
    Arról pedig szó sem lenne, hogy vacsora nélkül feküdjenek le. Ezt nem szabadna büntetésnek használni, és mégis mennyien élnek vele.
    Jó történet imádom. ❤️ ❤️ ❤️

    Ezt már csak játékon kívül írom, mert eszembe jutott, és felháborító az egész család :van egy mumkatársnőm, három gyerek. 16-9-7 évesek.A nő mesélte, hogy a nagyobbik fiú nem ment ki elé a buszmegállóba egyik este. (este tizenegykor) Hazament, a fiú talpig felöltözve aludt el a kanapén az időre várva míg az anyja elé kell mennie.
    Ez az idióta kikiserte a félórás gyereket az udvarra a hintaágyhoz és otthagyta. Bemenet aludni. Másnap a fiú összefagyva támolygott be a lakásba, és nem értette mit keresett az udvaron.
    Amikor kérdeztem a nőt, hogy miért csinálta ezt, azt mondta, hogy miért ne. És röhögött. Ez csak az egyik húzása volt, de teljesen kiakadtunk tőle. Idióta emberek vannak.

    Pussz 😘 😘 😘 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!
      Ami késik, nem múlik :) Fogalmam sincs, hogy a valóság mennyiben tér el ettől, az sosem tudhatjuk :D Azért remélem, nem sok ilyen óvónő van, vagy olyan anya, amit a komment végén ecseteltél :( Köszönöm szépen a kommentet. Sok pusziii :)

      Törlés
  5. Szia.
    Most pótolom a hiányosságomat, hogy ide nem írtam. Még mindig dühös vagyok az óvónő miatt. Talán még egy darabig leszek is. De a történet értékéből nem vesz el semmit. Csodálatos a kötelék ami a két fiú között volt/van. Irigyelem is őket. Az első csók is hihetetlen élmény volt még olvasóként is. Alig várom a következő rész.
    Puszi 😘😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Marcsi!
      Azóta az óvónő szerencsére kikerült a képből ;) Én is irigykedem a kötelékükre. Igen-igen, az első csók (szerűség) is nagyon szépen van megírva, és ez majd az egész történetre jellemző lesz. Köszönöm a kommentet :) Puszi :)

      Törlés
  6. Az orvos szimpi nagyon!😊😉
    Remélem az óvónővel való beszélgetés után,rájön,h az a nő egy kötözni való bolond!
    Hogy lehet ilyen majom valaki?nem segit,hanem erőszakot szít?!😕
    Igaza van,már 4évesen több esze volt,mi a fenének álljon szóba egy hülye majommal????
    Szegény kicsi Billem😪😍😍😍😍❤
    Azt hitte,h tényleg csak arra kíváncsi,h mi történt velük hétvégén,olyan aranyosan átéléssel mesélte,erre az a picsa megalázta,lehurrogta!😠😠😠
    Nagyon várom a folytatást!Köszönjük!😘😘😘😘😘😘😍❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Szegény kicsi Bill... hát igen, nekem is a szívem szakadt meg értük néha. Már kint is a folytatás, és nagyon köszönöm a kommentedet, drága- Puszi :)

      Törlés
  7. Genki HDawn!
    Annyira imádom őket <3 már kezdek hozzászokni, hogy ilyen fiatalok... de mindezek ellenére fáj értük a szívem. Miért nem lehetnek boldogok? Miért kell már ilyen fiatalon megismerniük a szenvedést, kirekesztést?!
    Milyen beteg világban élünk, ahol a rokonok nem lehetnek boldogok egymással, holott nagyjából száz éve még az volt az elvárás, hogy rokon-rokonnal legyen?! Nem értem, nem értem...
    Na mindegy. Imádom és alig várom a folytatást. Szuper, mint mindig. Köszönöm :D
    Puszi
    Gwen.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos egy ritkán lesznek felhőtlenül boldogok. Mivel azokról az évekről van rész, ahol valami fontos történt, így sokszor fogjuk a kezeinket tördelni értük :D
      A rokonok közti szexuális kapcsolat tiltásának az az oka, hogy ilyenkor nagy az esélye annak, hogy beteg gyerek szülessen. Nyilván, két fiú között ettől nem igazán kell tartani, de alapjában véve azért van ez a szabály :) Én úgy vagyok vele, hogy mindenki azt csinál mindenkivel, amit akar, ha azzal nem tesz rosszat másnak, és ha közös megegyezés alapján történik :) Köszi, hogy írtál. Puszi!

      Törlés