2017. június 20., kedd

Játsszuk el, hogy tetszel! - 15. Lapra vésett múlt

Sziasztok! Ha vártátok a folytatást, most van egy jó hírem: megérkezett ;) Köszönöm a kommentelőknek a rendületlen támogatást, nélkületek nagyon kétségbe lennék esve. Most is ez adott erőt, hogy minél hamarabb elkészüljek a résszel. Jó olvasást kívánok, és imádok mindenkit! :)
*****************************************

Az emberek félnek attól, amiről nem tudnak túl sokat. Félnek a bizonytalanságtól, a kilátástalanságtól, attól, hogy nem tehetik már meg azt, amit szeretnének. Hogy nem láthatják, akik fontosak számukra, nem mondhatják el, amit éreznek irántuk. Az emberek félnek a haláltól. Olykor előfordul, hogy egy levél tűnik az utolsó lehetőségnek arra, hogy kiöntsék a lelküket, amit addig szilárd falak mögé zárva rejtegettek a kíváncsi tekintetek elől. De olyan is előfordul, hogy a halál lehetősége indít meg bennük újfajta gondolatokat. Vagy egyszerűen csak arra vágynak, hogy ne feledkezzenek meg róluk? Vagy hogy végül feloldozzák őket bűneik alól? Egy biztos: ez az a helyzet, amikor nincs értelme hazudni.

Emlékszem az első találkozásunkra, Harry. Négyévesek voltunk, és nagyon koszosak. Az óvoda udvarán játszottunk, és eső után csigákat gyűjtöttünk a bokrok alól, amiket csak úgy értünk el, ha átnyúlkáltunk a drótkerítés alatt. Nem bántottuk, egyszerűen csak egymás mellé tettük őket. Értelmetlen játéknak indult az egész, és nézd csak, mi lett belőle! Biztosan nem emlékszel, de én pontosan tudom, hogy kerültük egymás tekintetét. Félve néztem feléd, ahogy ott hasaltál a földön, hogy a távolabbi csigákat is elérd. Grimaszoltál, ahogy koncentráltál, de az is lehet, hogy a drótkerítés belemart a bőrödbe, még a pulcsidon keresztül is. Nagyon kitartó voltál, és őszintén csodáltalak miatta. Csak egy centi hiányzott, de az a kis állat éppen az ellenkező irányba tartott. Már nem foglalkoztam az enyémekkel, kíváncsian figyeltem, mi fog ebből kisülni. Elképzeltelek, ahogy toporzékolsz, mert kifogott rajtad a csiga. Egy kis mosoly jelent meg a szám sarkában, mert borzasztóan kíváncsi voltam, hogy nézhetsz ki olyankor, ha valami úgy igazán felbosszant. Talán lebiggyeszted az ajkad, és apró lábaiddal a földön dübörögsz? Néhány kósza könnycseppet is elmaszatolsz majd? Szerettem volna tudni. De te már percek óta ott hasaltál, a karod már szinte kinyúlt, még egy fűszálat is bevetettél az ügy érdekében, hátha kis barátunk belesétál a csapdába. A felsőd már nagyon átázhatott, mert a levelekről csöpögött az esőlé. Aztán fordult a kocka. Hirtelen azt akartam, hogy sikerüljön megszerezned, amire annyira vágysz. A kitartásod miatt. Tudod, már akkor is felnéztem rád ezért. Levettem rólad a tekintetem, és a csigát kezdtem el szuggerálni, hogy forduljon meg, és végre feléd kússzon. Becsuktam a szemem, háromig számoltam magamban, és arra gondoltam, mire újra odanézek, a két botszem már közeledni fog felénk. A varázslatom nem sikerült ilyen gyorsan, és már attól tartottam, én fogok hisztizni. De akkor az apró jószág irányt változtatott, és néhány perc múlva már a kezedben tartottad a házánál fogva. Diadalittas mosollyal álltál föl, és csak akkor vetted észre a kukkolódat. Rám néztél, aztán szégyenlősen elfordultál. A nehezen megszerzett kincset a nyájad mellé pakoltad, ami már kezdett szétszéledni. Rendezgetted őket, talán azon gondolkodtál, mit kellene kezdened a mögötted lévő lánnyal. Aztán megfordultál, a szemembe néztél, és azt mondtad „hat”, én meg azt, hogy csak háromig tudok számolni. Odaléptél mellém, lenéztél a gyűjteményemre, és kissé elkomorult az arcod. Először nem értettem, mi a baj. Aztán mondtad, hogy „hét”. Nem lettem sokkal okosabb, de nagyon tetszett, hogy te már odáig el tudsz számolni. Bár fogalmam sem volt milyen „messze” van az az odáig. „Nyertél, te kis butus” – fűzted még hozzá, amikor láttad az értetlen arcomat. „Nem vagyok buta!” - vágtam rá azonnal, enyhe sértődöttséggel a hangomban, és még a nyelvem is kinyújtottam. Kinevettél. „Hogy hívnak?” – tetted csípőre a kezed, mintha mindezek ellenére te lennél a főnök. „Ashlee” - súgtam halkan, mert rosszulesett, hogy butusnak neveztél. Pedig ha tudnád, hogy én varázsoltam a kezedbe a csigát...„Sassy” - vágtad rá nevetve, és még bólintottál is. „Ezentúl Sassynek foglak hívni”.

Harry egy pillanatra felnézett a sorok közül. A kezében remegett a vékony lap, miközben a falat bámulva idézte fel a találkozásukat. Ash tejfelszőke haja, színes harisnyája, és az a hatalmas seb az állán… máris maga előtt látta a kislányt, aki már az első percben belopta magát a szívébe. Máris pontosan tudta: Nem akarja elveszíteni Sassyt! Rábírta magát, hogy folytassa a levelet, de ezúttal már kénytelen volt elpislogni a könnyeket.

A barátságunk közel sem volt felhőtlen. Sokat szenvedtél, tudom jól. De egyszerűen túlságosan önző voltam, hogy ellökjelek magamtól. Néha előbújt az az énem, aki csak a legjobbat akarta neked, és valljuk be… az nem én vagyok. Közben megtörtént az, aminek nem kellett volna. Legalábbis akkor, amikor megláttam a pozitív terhességi tesztet, komolyan elgondolkoztam azon, hogy véget vetek az életemnek. Fáj erre még visszagondolni is, de így történt. Persze, kicsit tisztább aggyal azon filóztam, hogy összekaparom a pénzt az abortuszra, ami cseppet sem tüntet fel jobb színben. De féltem. Képtelennek éreztem magam arra, hogy családot alapítsak, gyereket neveljek. Egyszerűen van, aki erre születik, és van, aki nagyon nem. Én kifejezetten az utóbbi csoportba tartozom. Szóval, mi ketten létrehoztunk valamit, valami csodát, amitől én meg akartam szabadulni…

Harry felállt az asztaltól, a csaphoz lépett, és engedett magának egy pohár vizet. Egy hajtásra kiitta, majd oldalra fordulva úgy sandított a levél felé, mintha az bármelyik pillanatban kigyulladhatna. Talán szerette volna, ha így történik. De aztán meghallotta odafentről Honey és Louis önfeledt kacagását, mire az összes dühe elpárolgott. Lenyugodva ült le újra, hogy ott folytassa az olvasást, ahol abbahagyta.

Megszabadulni, bármi áron, amilyen gyorsan csak lehet. Abban az időben rengeteget gondolkoztam a kapcsolatunkon, és próbáltam behatárolni azt a mérhetetlen szeretet, amit irántad éreztem. Nem volt könnyű, és a szeretkezés mindent összezavart. Igen, szeretkezés, nem egy egyszerű dugás, mert szeretjük egymást attól függetlenül, hogy ez nem szerelem. Jól gondolom? Vagy azóta túl sok minden változott? Kérdések, amire szeretnék még választ kapni az életben. „Egy gyerek csak és kizárólag ajándéknak tekinthető, főleg akkor, ha a két ember, akik együtt voltak, szeretik egymást.” – ez a mondat járt a fejemben körbe-körbe, újra is újra. Valami bugyuta romantikus könyvben olvastam, de eléggé bevésődött ahhoz, hogy végül ez tereljen a helyes útra. Vagy egy helyesebb útra. 
Amikor Honey világra jött, és a kezembe adták, sírtam. Egy jobb anyát kívántam neki, szép életet, és már akkor elterveztem, hogy pár év múlva megismeri az apukáját, ha törik, ha szakad. Mert te, Hazza, igenis a világ legszuperebb apukája lehetsz! És már az is vagy, ebben biztos vagyok. Emma ajánlotta fel, hogy magához veszi a kis tündért, és a párjával megadnak neki mindent, ami csak lehetséges. És így is lett. Közben türelmesen vártuk, hogy éld az életed, szerezz diplomát. Ne értsd félre, nem azért zártunk ki, mert úgy gondoltuk, nem tudnál megbirkózni a feladattal. Erről szó sincs. De kellett valaki, aki segít neked. Lelkileg. Egy megbízható ember, akire az életemet is rábíznám.
Louis-t az ég küldte közénk, ugye tudod? Mindig csodáltam az olyan embereket, akik képesek maguk elé helyezni másokat, akik önzetlenek, és úgy tudnak szeretni, hogy minden porcikájukkal azt sugallják, a világon te vagy a legfontosabb. Más szóval, az én tökéletes ellentétem. Isten látja lelkem, nem akartam őt kihasználni. Nem azért édesgettem magamhoz, mert szükségem volt valakire, aki elkényeztet, később beleszeret a gyermekem apjába, hogy utána Honey-t felnevelje veled. Nem volt terv, egyszerűen csak így alakult, és mi, Emmával nyugodtan bíztuk rátok a kicsit. Akkor már tudtam, hogy beteg vagyok… Újabb dolog, amit elhallgattam előled, mert neked most más dolgod van. Építgetned kell Lou törékeny önbizalmát, és vigyáznod kell a mi kis csodánkra. 
Nem várom el, hogy megbocsáss, mert bűnt követtem el, sem azt, hogy hallgass rám. Csupán ezt az egyet kérem: ne látogass meg a műtét előtt! 

Harry dühösen ejtette le a lapot. Könnyebb volt ezzel az érzelemmel megbirkóznia, mint a szomorúsággal. Közben már a fejében egymást kergették a gondolatok: Sassynek nem lesz baja!


Louis meglepődött, mert amikor egy fél órával később vonakodva lement a lépcsőn, hallotta, hogy párja éppen telefonál. Elég volt egy-két mondatot elcsípnie, máris tudta, ki van a vonal másik végén.
Harry keményen, határozottan beszélt Ashlee-vel, de voltak olyan pillanatok, amikor elcsuklott a hangja, és úgy kellett összeszednie magát, nehogy elárulja, mennyire aggódik. Lou besettenkedett a konyhába, a falnak dőlt, és figyelte Harryt, ahogy fel-alá járkál a kis helyiségben. Néhány pillanattal később a fiú már könyörgött Ash-nek, hogy hadd látogassák meg. A nemtörődöm, flegma stílusa teljesen köddé veszett, már az sem érdekelte, hogy néhány könnycsepp szánkázik lefelé az arcán. Odalépett Louis mellé, a szabad kezével átkarolta a fiút, mintha támaszra lenne szüksége, aztán vett egy mély levegőt, és higgadtabban folytatta a telefonálást. Végül Harry feladta. Szomorúan köszönt el Ash-től, és miután kinyomta a hívást, még percekig bámulta a fényes kijelzőt.
– Makacs ribanc – lökte el magát a fal és Louis mellől, aztán a készüléket a konyhaasztalra dobta, éppen a levél mellé. Louis tudta jól, hogy Harry nem gondolja komolyan, maximum az első részét, mint ahogy azt is, hogy inkább kétségbeesett, mint dühös. A székre lerogyó Harry mellé lépett, és két kézzel szorította magához a fiút. Beletúrt a puha tincsekbe, és masszírozni kezdte Harry fejbőrét, mert tudta, hogy azzal talán lenyugtathatja az egyre hevesebben ziháló fiút.
– Ne… – sóhajtotta Harry, és próbálta eltolni magától Louis-t, mert feltett szándéka volt, hogy bezárkózik a fürdőbe, és ott majd titokban kisírja magát. A terv már akkor megbukott, amikor Louis odalépett mellé, és úgy próbálta a karjaival egyben tartani, mint egy homokvárat, amit éppen letarol a dagály. Lehetetlen volt, de mindenképpen meg kellett próbálni. A tiltakozása nem volt elég határozott, mert Lou csak még erősebben szorította, miközben Harry eláztatta az arcához tapadó, finom illatú pólót.
– Shh, semmi baj, Ash rendben lesz! – mondta Louis halkan, és ahogy egy pillanatra oldalra nézett, látta, hogy Honey a lépcsőn ül, a hüvelykujját szopogatja elmerengve, és nem mer odamenni hozzájuk. Lou egy apró mosollyal és bólintással hívta oda a kicsit. Honey letrappolt a lépcsőn, és szinte belevetődött a két fiúba. Kicsit odébb túrta Louis-t, mert érezte, hogy most nem ő szorul vigasztalásra, és felkérezkedett Harry ölébe. Egy szót se szólt, amikor meglátta a kisírt, zöld szemeket, melyek az övéi hasonmásai voltak, csak belekapaszkodott Harry pólójába, és a mellkasához bújt, amennyire csak lehetséges. Louis újra kitárta a karjait, és ez alkalommal mindkettőjüket ölelte.
Este még mindig nem volt felhőtlen a hangulat, de Honey mellett képtelenség huzamosabb ideig letörtnek maradni. Valahonnan megszerezte Harry egyik ingét, és abban szaladgált a konyhában. Az anyag majdnem leért a földre, de nem zavartatta magát, csak nevetve lesett hátra. Figyelte, ahogy hullámozva lobog utána az ing, mintha egy palást lenne. Louis már harmadszor szólt rá, hogy hagyja abba a futkározást, mert nem kéne ráesnie az amúgy is sérült karjára. Aztán egyszer csak megtörtént, amitől tartottak. Louis és Harry a konyhaasztalnál ülve nézte végig, ahogy Honey elindul feléjük, a lába futás közben beleakad az ingbe, és úgy elvágódik, hogy még két métert csúszik a sima járólapon. A fiúk még fel sem dolgozták, mi történt, amikor a kislány már talpon volt:
– Kutya bajom! – jelentette ki gyorsan, mielőtt reagálhattak volna, és még a térdét is leseperte. Nem volt semmi kétségbeesés vagy sírás, úgy érezte, ha lekiabálják, vagy szomorúak lesznek miatta, az rosszabb, mint egy kis kék folt. Először Louis-ból tört ki a nevetés, de hamarosan Harry is csatlakozott hozzá. Honey kifújta a levegőt, amiért ezt megúszta, majd szófogadóan ült le az asztalhoz, hogy megvacsorázzanak.

– Van egy ötletem, Tündérke – suttogta Harry, amikor már a kádban ültek, egymással szemben. – Sassy-vel kapcsolatos. – Lou némán bólintott, és egy nagy adag habot maga elé húzott, aztán figyelte, ahogy a tenyere alatt elolvadnak a kis buborékok. – Meglátogatjuk őt szerdán. El tudod intézni a munkahelyeden, hogy kivegyél három napot?
– Persze, de Ash azt kérte… – kezdte Louis felnézve a párjára.
– Tudom. Nem is a műtét előtt látogatjuk meg, hanem utána – vázolta fel a pontos tervet Harry. Lou elgondolkodva bólintott, ebbe nem tudott belekötni. Ám nagyon szerette volna tudni, Harry mennyire haragszik a lányra.
– Mi lesz Honey-val? – kérdezte halkan, és megfordult, hogy Harry ölébe csúszhasson.
– Már mindent elintéztem. A szomszédnak van egy vele egyidős lánya, és szívesen látják ott egy éjszakára. Magunkkal vihetnénk, de… egy kórház nem való kisgyerekeknek.
Lou döbbenten hallgatta Harry, és még kicsit ki is csavarodott, hogy lássa szerelme arcát. Amikor rájött, hogy a fiú nem viccel, lassan elmosolyodott. Eddig elképzelhetetlen volt, hogy Harry egy idegenre hagyja Honey-t, ha csak egy óráról is volt szó. Most meg egész nap a szomszédnál lesz a kicsi.
– Honey élvezni fogja a pizsipartit – felelte, és hátrahajtotta a fejét, Harry mellkasára.
– Rossz ember vagyok – szűrte a fogai között a szavakat Harry. – Veszekedtem Sassy-vel a telefonba, pedig most nem erre lett volna szüksége.
– Azért Ash sem egy szent – jegyezte meg Louis. Lágyan végigsimított az őt ölelő karon, és becsukta a szemeit.
– Veled is kiabáltam, amikor bébiszittert akartál hívni. Ma meg én intéztem egyet.
– Harry! – szólt rá Louis, felemelve a hangját, majd félig hátrafodult, hogy láthassa a szikrázóan zöld szemeket. – Most azt is felsorolod, hogy tinikorodban meghúztad egy lány copfját? – érdeklődött szarkasztikusan. – Holnap újra felhívod Ashlee-t, beszéltek, és szépen megnyugtatod, hogy nem lesz semmi baj.
– Rendben – egyezett bele Harry. – És te? Téged hogy engesztelhetlek ki? – kérdezte, de a hangjában már ott bujkált a leplezetlen bujaság.
– Tudod te azt jól – felelte Louis. Újra kényelmesen elhelyezkedett Harry mellkasán, és a kezét a csuklójánál fogva igyekezett lejjebb terelni a hasáról.
– Nem biztos, világosíts fel! – szemtelenkedett a fiú, és nem engedte, hogy Louis tovább rendezgesse a kezét.
– Hallani akarod?
– Naná! – vágta rá Harry, majd ártatlan arccal hozzátette: – Annyi opció létezik, még a végén eltévesztem.
– Harold, átlátok rajtad! – húzta össze a szemöldökét Louis durcásan. – Azonban… tudom, hogy nem fogok benned csalódni. Tégy, amit akarsz! – Elégedett mosollyal dőlt vissza az ölelésbe.
– Te… most szórakozol velem? – fakadt ki Harry kétségbe esve.
– Csak úgy, mint te, velem – válaszolta Louis.
– Hát jó – mondta Harry tettetett haraggal. Lou azt hitte, hogy bosszúból hozzá sem fog érni, így alaposan meglepődött, amikor a hatalmas tenyér átfogta a férfiasságát, míg a fiú másik keze lassan becsúszott kettejük közé. Az első gondolata az volt, hogy Harry magát is szeretné kényeztetni, de aztán a tenyér lassan megmarkolta a fenekét.
– Mit csinálsz? – kérdezte Louis, mert a forró kézimunkától kezdtek összekuszálódni a gondolatai.
– Amit akarok – idézte Harry Lou előbbi szavait.
Az ujjai lassan a két félgömb közé csúsztak, de Louis hirtelen minden izmát megfeszítette.
– Ne! – kérlelte Harryt, és el akart húzódni az érintés elől. Na, nem mintha ebben az állapotban egy zabszem is befért volna a fenekébe.
– Tündérke, nem foglak bántani. Jó lesz, csak egy kicsit bízz bennem! – duruzsolta Harry a fülébe, miután visszahúzta a vékony csípőt a lábai közé. – Nem akarlak most megdugni, csak simogatlak – ígérte, mert úgy gondolta, Louis megnyugszik, ha tudja a pontos tervet. Ez eddig mindig bevált.
– Oké – egyezett bele Lou, és próbálta ellazítani magát.
– Nézd a kezem! – kérte a párja. Louis lenézett, és a víz alatt látta, ahogy Harry kellemes ritmust felvéve kényezteti a farkát, ami megint kőkeményen feszült a kis közjáték után. Lou sóhajtozva figyelte, ahogy a vöröslő makkja újra is újra feltűnik Harry markában, de nem kerülte el a figyelmét a hátul ügyködő ujjak munkája sem. Harry óvatosan, mindenféle hirtelen mozdulat nélkül masszírozta a bejáratát. Belecsókolt Louis fülébe, és próbált úgy helyezkedni, hogy a farka ne nyomja nagyon a fiú hátát. Pedig mindennél jobb lett volna, ha erősen nekidörgölőzhet, de most Louis volt a lényeg. És az, hogy ő élvezze. Nagyon.
– Tudod, azért kiadhatsz némi szexi hangot, ha tetszik, amit csinálok – jegyezte meg Harry kedvesen, és óvatosan megbökte az orrával Louis nyakát, aki annyira koncentrált, hogy kellett néhány másodperc, amíg felfogta Harry szavait.
– Ne haragudj – fújta ki a levegőt Louis lassan. – Csak még szokatlan ez nekem.
Harry Lou vállára támasztotta az állát, és úgy döntött, elég a játékból. Keményebben rámarkolt a fiú péniszére, és minden húzásnál végigsimított érzékeny makkján. Louis hangja végre megérkezett. Harry egy pillanatra a szájára is tette a kezét, nehogy Honey felébredjen. A fiú fülébe kuncogott, majd lassan leeresztette a karját, vissza a vízbe.
Nem kellett sok idő, míg Lou minden porcikája élvezni kezdte a helyzetet. Eltűntek a fejéből a zavaró gondolatok, és csak Harry finom ujjai maradtak. Egyik a farkán, a másik pedig a fenekénél. Talán nem is olyan rossz, ha valaki… – Louis nem tudta befejezni a gondolatot, mert Harry erősebben nekifeszült a záróizmának, ami olyan apró kisüléseket okozott az egész testében, mintha egy Tesla-gömb lenne. Most rá hárult a feladat, hogy valahogy elnyomja a kitörni készülő nyögést, de mivel már nem tudta visszafojtani, a saját kézfejébe harapott. Borzongás futott végig a gerincén, mert Harry a nyakába lihegett, miközben kőkemény farka a derekához simult. A keze rendületlenül dolgozott, és akkor Louis eldöntötte, hogy enged a kísértésnek.
– Csináld! – lehelte maga elé a szót, de szerencsére Harry meghallotta, és szinte lemerevedett mögötte. Mindketten tudták, hogy pontosan mire gondol. Harry helyezkedett egy picit, hogy kényelmesebb szögben legyen a csuklója, aztán kitapogatta Lou bejáratát. Határtalan izgalommal töltötte el a tudat, hogy a fiúhoz még senki nem nyúlt így… Újra végigcirógatta az izmokat, de most megpróbált egy picit befurakodni közéjük. Érezte, hogy elől Louis keze az övére simul, és arrébb tolja. Hálás volt neki, mert abban a pillanatban úgy érezte, ilyen állapotban nem tudna kétfelé figyelni. Egyre erősebben masszírozta a bejáratot, és örömmel tapasztalta, hogy Louis már ettől megállíthatatlanul nyöszörögni kezdett. Imádta ezt a hangot hallani, és a legcsodálatosabb az volt, hogy ő váltja ki belőle egy olyan dologgal, amit Louis még sosem próbált.
Óvatosan csúsztatta be a mutatóujját, milliméterről milliméterre, mert síkosító nélkül nehezebb dolga volt. Tudta, hogy így talán nem kellene, de képtelen volt nemet mondani Lou-nak. Legalább a fiú izmai kicsit készségesebbek voltak, köszönhetően az ellazító, meleg víznek. Alig volt bent egy centire, amikor Louis összerezzent, és szinte fájdalmasan harapott a kezébe, míg a másikkal a párja hajába tépett. Harry szája a füléig ért, amikor rájött, hogy Louis egy hatalmasat élvezett, ugyanis még percekkel később sem tudott értelmesen beszélni, és a zihálása is csak sokára csillapodott le.

9 megjegyzés:

BezTina írta...

Szia Hdawn!
Láttam van fent rész, de most nem alkalmas az idő, hogy nyugodtan vêgig olvassam...de azért elkezdtem...szeretem magam sanyargatni most meg: oh...ne. . nem megyek...nem ..olvasni akarok! :D
( jövök még ha normalisan végig olvastam...de megjegyzem hogy mar a bevezrtônél dobogott a ketyegom, a levél elejénél meg teljesen kikapcsoltam - de csak sikerült feleszméln, hogy mennem kell- és lattam magam előtt gyermek énjüket..)
Köszönöm szépen az élményt :)

BezTina írta...

Imádom a fogalmazás môdodat!
- Szerettem a levél minden momentumát. Azt, ahogy fel van épitve, azt hogy őszinte, a ' hangnem valtozasokat', azt ahogy minden olyasmire kitér ami Harryt - es minket ;) - foglalkoztatott.
- Hony..egyemmeg
- Tetszett ahogy harman vigasztaloan össze bujtak.
- Harry nagyon ügyesen megkerülte Ash kérését...
- A latogatassal, több fontos dolgog is meglepnek egyszerre.. Nem csak szenvesitéses megbocsatás csoportos elnyerése zajlik le..- de Hazza kicsit enged a Honey körül lévő burokbôl.
- Na és Hazza és Lou estéje..:) imadtam!
Köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam!
További szép hetet!

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!
Csodálatos két rész lett! Jó volt így egyben olvasni a fejezeteket, nem volt időm az elmúlt napokban ezért nem is komiztam az előző részhez.
Hát Ashlee...valahol gondoltam,hogy ez lehet a háttérben,betegség. De nem értem,hogy miért nem lehetett ezt elmondani a fiúknak?
Nagyon érdekes lány ez az Ashlee. Fura gondolatai vannak amit nem mindig értek. A levél amit irt Harrynek sok mindenre választ ad ,nagyon aranyos lett.
Szeretem ahogy írsz,olyan sejtelmes.Mindig amikor olvaslak azt érzem ,hogy végre valami "egyszerű"és csodálatos dolgot fogok kapni.Érthető érzelmekkel és élhető szituációkkal. Aztán bumm...elolvasom és oda lyukadok ki,hogy már megint nem értek semmit ki mit, miért csinál.Zseniálisan kevered a cselekményt és bonyolítod a szálakat.
Az pedig ahogy bepillantást engedsz a szereplőid érzelmi világába...megint csak azt tudom mondani,hogy zseniális,egy csoda.
Nagyon várom a következő részt. Kíváncsi vagyok,hogy Lou mit is szeretne úgy igazából.Bár már sejtem ,a kis huncut.
További szép hetet,puszi!

Névtelen írta...

Szia!

Te ezt komolyan megtetted velunk???? H a fenebe hagyhattad itt abba??? Ahw, el sem hiszem h Lou vegre enged Harrynek, csak igy tovabb! :D Es konyorgom h ezt a kovi reszben folytasd!

Szoritok Ashnek h ne legyen baja, de igazabol annyira nem erdekel a sorsa :/ tudom, csunya dolog, de felek h nehogy Larry koze alljon :(

Nagyon varom a kovi reszt, konyorgom siess vele!!! ❤️����������

D.

Carmen írta...

Aranyos volt a levél, de wow, ez a kádas jelenet... o___O Nem tudok most túl sok értelmes dolgot kinyögni... rendesen betalált, köszönöm, feldobtad az estém :D

LGy írta...

Nagy mosoly.... Szorítunk Ashleyért... és örülünk Harry-Lou-nak. :)

Dreamy Girl írta...

Sziaaa Drága! 😊💜
Juuuj, megint hatalmas csodát alkottál! Mint minden egyes résszel!
Ash... Még mindig nem tudom mit is gondoljak róla, de jó volt kicsit a fejébe látni a levél kapcsán! Nagyon aranyos volt, ahogy visszaemlékezett, olyan kis cukik lehettek, főleg Harry, annyira láttam magam előtt aww *-*
Igaza van Ashnek, hogy van aki anyának születik, és olyan is van, aki nem. Csak nem is tudom, én nem tudnám továbbadni a gyerekem... De nem vagyunk egyformák. És Honey tökéletes helyre került az egyszer biztos! Kíváncsian várom, hogy mi lesz vele!
Ez a levél gyönyörűen meg lett fogalmazva! Imádtam!! Minden sora tökéletes volt, akárcsak az egész fejezet! ❤❤

"– Shh, semmi baj, Ash rendben lesz! – mondta Louis halkan, és ahogy egy pillanatra oldalra nézett, látta, hogy Honey a lépcsőn ül, a hüvelykujját szopogatja elmerengve, és nem mer odamenni hozzájuk. Lou egy apró mosollyal és bólintással hívta oda a kicsit. Honey letrappolt a lépcsőn, és szinte belevetődött a két fiúba. Kicsit odébb túrta Louis-t, mert érezte, hogy most nem ő szorul vigasztalásra, és felkérezkedett Harry ölébe. Egy szót se szólt, amikor meglátta a kisírt, zöld szemeket, melyek az övéi hasonmásai voltak, csak belekapaszkodott Harry pólójába, és a mellkasához bújt, amennyire csak lehetséges. Louis újra kitárta a karjait, és ez alkalommal mindkettőjüket ölelte." aww, te lány, itt bekönnyeztem. Olyan megható volt, ahogy mindhárman összeölelkeztek, jaj a szívem 😍😭

"Este még mindig nem volt felhőtlen a hangulat, de Honey mellett képtelenség huzamosabb ideig letörtnek maradni. Valahonnan megszerezte Harry egyik ingét, és abban szaladgált a konyhában. Az anyag majdnem leért a földre, de nem zavartatta magát, csak nevetve lesett hátra. Figyelte, ahogy hullámozva lobog utána az ing, mintha egy palást lenne." Olyan cukiii, annyira láttam, hát megeszem, írtó édes lehetett Harry ingjében aww, végeeem *-* és ahogy felállt, miután elesett, és közölte h semmi baja hát azt hittem megzabbantom. És igen, a gyerekek mellett valahogy minden baj, szomorúság azonnal elillan, és az embert teljesen feltölti 💜😍😊

"– És te? Téged hogy engesztelhetlek ki? – kérdezte, de a hangjában már ott bujkált a leplezetlen bujaság." ez komoly Harry? Meg kell kérdezni? Tényleg? 😂 Ahogy Louis is mondta, tudja ő nagyon jól 😉😜 Engeszteld is ki!!!

"– Annyi opció létezik, még a végén eltévesztem." oh de még mennyi, és hogy én mennyire várom AZT az egy opciót 😂😂😜 már közeledünk hozzá, érzem 😀

"– Mit csinálsz? – kérdezte Louis, mert a forró kézimunkától kezdtek összekuszálódni a gondolatai.
– Amit akarok – idézte Harry Lou előbbi szavait." CSINÁLD!!! te mondtad Louis, ne vonulj vissza pls!! Neeee! Nxkxkxnxkkxkxkxox

"
– Tündérke, nem foglak bántani. Jó lesz, csak egy kicsit bízz bennem! – duruzsolta Harry a fülébe, miután visszahúzta a vékony csípőt a lábai közé. – Nem akarlak most megdugni, csak simogatlak " de még milyen jó lesz!!! Jaaaj, kivagyok, meghalok, végem!!

Oh és ami ezután történt, megöltél... Mindent láttam, ahogy nézte Harry monkálkodó kezét a víz alatt... Oh neeeee! Kampec... Nekem annyi, itt a végé, és alig csinált valamit, mi lesz, ha tovább mennek?? Asszem ásom a sírom.

"Határtalan izgalommal töltötte el a tudat, hogy a fiúhoz még senki nem nyúlt így… " tudom Harry, tudom, átérzem, ezt mondogatom itt már egy ideje... Te mázlista kis dög...

Ez valami fantasztikus lett!! Megöltél! Imádooooom! És jelentem (habár egy párszor leírtam) nekem annyi... 😂😂
Várom nagyon a kövit! Kíváncsi vagyok mi lesz a műtéttel, meg hogy milyen lesz a látogatás!
Puszillak 💜

Névtelen írta...

Szia!
Nemrég találtam a blogodat és már el is olvastam!:3 Nagyon tetszik ez a történet, csodálatosan írsz. Harryt és Lout imádom, nagyon jól átadod az érzelmeiket és a gondolataikat. Ez a rész is nagyon jóra sikerült, mint persze az összes többi is ;) De a vége, nagyon remélem hogy innen folytatod, végre Lou enged Harrynek, nem lehet itt abbahagyni.:D
Mégegy rendszeres olvasód biztosan lesz:3
Nagyon várom a kövit, remélem sietsz vele! <3
L.

HDawn írta...

Szia BezTina!
Köszönöm mindkét hozzászólást, főleg azt, hogy még az első után vetted a fáradtságot, és alaposabban kielemezted a részt :) Remélem, azért időben odaértél, ahová mentél :) Hamarosan újabb dolgok derülnek ki, remélem, a következő részt is szeretni fogod. Puszi!

Kedves Andi!
Észrevettem ám, hogy az előzőhöz nem kommenteltél, de így már minden érthető :) Ashlee tényleg egy furcsa lány, de ő egy ilyen karakter, és mindennek ellenére, én azért szeretem. Lou a következő részben még huncutabb lesz, ezt megígérem ;) Puszi!

Szia D!
Lassan készítheted a baltát, mert a következő részt éppen most fejeztem be, és bizony megint függővég lett az a vég :D Ash sorsa hamarosan kiderül, már csak 1-2 nap és felrakom a folytatást. Köszönöm a kommentet! Puszi!

Szia Carmen!
Örülök, hogy tetszett a kádas jelenet, főleg, ha belegondolok, hogy az erotikus részekkel szoktam a leglassabban haladni :D Folyton arra törekszem, hogy jobb és jobb legyen. Te is feldobtad az estémet a kommenteddel :) Puszi!!

Kedves LGy!
Nagyjából összefoglaltad a lényeget, és hamarosan kiderül, mi hogy alakul. :) Most többet nem árulhatok el, de 1-2 nap, mert már csak a javításra várok. Puszi!

Dreamy!!!
Visszatért az idézgetős korszak, aminek én nagyon-nagyon örülök :D Még mindig jó tudni, hogy egy-egy momentum kapcsán mi jut eszedbe, és imádom olvasni a hozzászólásaidat :) Ashlee-n néha amúgy én sem tudok eligazodni, de valamit mondhatok: Harry a mázlista kis dög hamarosan elnyeri a jutalmát... :D Olyan jó, hogy te is szurkolsz neki :D Köszi a kommentet, és imádlak :) Puszi!

Kedves L!
Először is, köszöntelek a világomban :) Remélem, jól érzed itt magad, és tényleg kivégezted már az összes történetem?? A következő rész végén megint utálni fogtok egy kicsit, de hát majdcsak kiengesztelek mindenkit :D 1-2 nap és érkezik.
Puszi, és várlak a folytatásnál is! :)