2015. december 2., szerda

Összeforrt Szilánkok - Szikra II/3.

A hatodik szám volt az, amit együtt énekeltünk, úgyhogy miután felvonultak a színpadra, még volt körülbelül húsz percem, mielőtt csatlakoznom kellett volna hozzájuk. Bementem a fiúk öltözőjébe, és próbáltam kicsit beénekelni. Közben ellenőriztem a tükörben, hogy nem-e kenődött el a sminkem valahol. Kibontottam a hajam a lófarokból, és gyorsan befontam, majd kilazítottam a tincseket a fonásban. Így már sokkal jobban tetszett. Amikor befejezték a negyedik számot, belevigyorogtam a tükörbe és elindultam a színpad irányába. Meg tudom csinálni – győzködtem magam, és most éreztem is, hogy képes vagyok rá. A sötétben toporogtam még néhány percet, aztán végre meghallottam Oliver hangját miközben rólam beszél. „Régi barát”, „tehetséges” ezek a szavak ragadtak meg, de nem tudtam igazán koncentrálni. Végre befejezte, úgyhogy vettem egy mély lélegzetet és felsétáltam az apró színpadra kezemben egy mikrofonnal.
Azt hittem, hogy rosszabb lesz. Hogy nem fogok tudni megmozdulni, túl merev leszek, meg hasonló dolgok, de még egy mosolyra is jutotta a zenekar tagjainak, meg persze a közönségnek, akik nem dobáltak meg semmivel, hanem megtapsoltak. Elfoglaltam a helyemet Oliver mellett, és a  zenekar elkezdte játszani a számot. Az elején a hangjára koncentráltam, néha becsuktam a szemem és lassan ringatóztam a dallamra. Nem éreztem, hogy a színpadon vagyok, sokkal inkább olyan volt, mint otthon énekelgetnék a szobámban. Mintha pontosan ott lett volna a helyem, ahol éppen voltam. A refrénnél aztán beszálltam, figyeltem, hogy a hangunk tökéletesen összekapcsolódjon, és végül összeálljon egy szimfóniává. Ahogy együtt énekeltünk, néztem őt. A haja csillogott a reflektorok fényében, amikor összekapcsolódott a tekintetünk, mosolygott, a lába a dal ritmusát dobolta a földön. Nagyon gyorsan véget ért az a négy perc, és talán még maradtam is volna. De utána egy meghajlás után mégiscsak lesétáltam a színpadról, majd elvegyültem a tapsoló tömegben, hogy megkereshessem Aaron-ékat.
Ahogy közeledtem az asztaluk felé, láttam, hogy Kade és Liz önfeledten sugdolóznak és nevetgélnek valamin, miközben Aaron a telefonját nyomkodta.
- Lu-lu – nézett fel rám Kade még mindig nevetve. - Biztos vagy benne, hogy Oliver nem meleg?
Aaron egy pillanatra abbahagyta az SMS írást és rosszalló pillantásokat vetett rá.
- Biztos – feleltem, és leültem hozzájuk. - Miért?
- Csak úgy – válaszolta, majd visszafordult Liz-hez. Ahogy egymásra nevettek, ahogy Liz a tincseit csavargatta… reméltem, hogy eljutott a tudatáig, Kade válójában miért kérdezte meg, hogy Oliver melyik nemhez vonzódik.
- Nagyon jó voltál, Lou – mosolygott rám Aaron, és megszorította az egyik kezemet, ami az asztalon hevert. - Nem is látszott, hogy izgulsz.
- Nem izgultam igazán. Oliver megnyugtatott.
- Találkozhatok vele, ha végeznek? - kérdezte Liz izgatottan.
- Szerintem ide fog jönni – feleltem, majd Aaronra néztem. - Biztosan akar neked köszönni, olyan régen találkoztatok.
Amikor megláttam a felszolgálólányt, odaintettem és rendeltem egy martinit. Végre nem éreztem úgy, hogy bármelyik percben kidobhatom a taccsot a lámpaláz miatt, és úgy döntöttem, itt az ideje egy kis lazításnak. A zenekar már az utolsó számot játszotta, mikor Kade felállt a koktéljával, és kisétált egy csöndesebb helyre, mert valaki telefonon kereste. Pár perc múlva vissza is jött, és közölte velünk, hogy le kell lépnie, mert dolga akadt.
- Kimehetünk két percet beszélgetni? – hajolt hozzám, miután elbúcsúzott a többiektől. Bólintottam, majd követtem ki, a szeles éjszakába. Néhány méterrel arrébb a bártól álltunk meg, itt már olyan tompán hallatszott a zene, nem kellett kiabálnunk, hogy érthessük egymást.
- Csodás voltál ma – fordult felém és óvatosan elmosolyodott. - És az is kiderült, hogy tökéletes az ízlésed a pasik terén.
- Nem volt mindig az – gondoltam, és meglepődtem, hogy ezt hangosan is kimondtam. - Úgy értem, Adam, ő…
- Semmi baj, nem kell folytatnod, értem – mondta mikor észrevette, hogy zavarba jöttem a saját hülyeségem miatt. - Nem akarok a volt pasidról beszélni. Neked sem kéne vele foglalkoznod.
A fejem a talaj felé fordítottam és idegesen piszkálgattam egy kis követ a cipőm orrával.
- Tudom, hogy el kéne felejtenem végre. Talán Oliver segíthet – suttogtam, mintha akár az érintett is meghallhatná.
- Meg kéne próbálnod.
- Ja – hagytam rá. Még nem álltam készen, hogy bevalljam neki, tegnap este elszalasztottam, - pontosabban fogalmazva elüldöztem – ezt a lehetőséget. - Kár, hogy le kell lépned – néztem rá újra.
- Vár a meló – mondta egyszerűen, amitől a szemöldököm magasba szökött a homlokomon.
- Micsoda? Egy hatalmas seb van az oldaladon – fakadtam ki.
- Félsz, hogy valami baja esik a tökéletes hímzésednek? - cukkolt vigyorogva.
- Te jó ég, Kade – az arcomat a tenyerembe temettem, és gondterhelten felnyögtem.
- Óvatos leszek, vigyázok magamra – ígérte, és elhúzta a kezemet az arcom elől. - Akivel együtt leszek, gyengéd szerető, szóval nem lesz gond.
Mélyen a szemébe néztem, de végül megcsóváltam a fejem.
- A te tested – hagytam rá rosszallóan.
- Nem, nem az… - motyogta elgondolkozva. - Azé, aki eleget fizet érte.
Összerezzentem a szavaira, mert érezhető volt, ahogy a fájdalom átitatta őket. Mondani akartam valamit, de hirtelen semmi okosság nem jutott az eszembe.
- Most már tényleg mennem kell. Vasárnap találkozunk.
Mielőtt elindult volna, még utána szóltam.
- Miért csinálod ezt?
Visszafordult, és lassan elmosolyodott, mielőtt válaszolt.
- Kicsi Lu-lu, tudnod kéne, hogy a szex nem rossz dolog. De jobb, ha magad választhatod ki, kivel csinálod – az utolsó szavait már alig tudtam kivenni, a szél süvítése egyre hangosabb lett. Nyári vihar közeledett. Újra sarkon fordult, és most nem állítottam meg. Álltam a sötétben, az erős szél a hajamba kapott, miközben azon gondolkoztam, amit mondott. Talán Liznek igaza volt, talán mindenkinek igaza volt… Miért is maradtam együtt Adammel, mikor nem is illettünk össze? Miért fájt, hogy elhagyott, mikor valójában ezzel jót tett nekem? És most miért nem tudom elvenni, ami nekem jár? Megfogadtam magamban, hogy ha még egyszer olyan helyzetbe kerülök Oliverrel, mint előző este, nem lesz senki, aki megállíthat. Itt az ideje, hogy végre elkezdjek élni. Hogy végre azzal legyek, akivel lenni akarok. Hogy végre az legyek, aki lenni akarok.
***

- Ma hazaköltözöm – a szám széles mosolyra húzódott, és hosszú napok után fellélegezhettem.
- El sem tudod képzelni, mennyire örülök neki – vallottam be, és igyekeztem nem bőgni örömömben az utca közepén. Éppen akkor szálltam ki a kocsiból, és valami park mellett parkoltam le. - Alig várom, hogy végre együtt lássalak titeket.
- Tegnap este felhívott Jared és közölte, hogy nem tud nélkülem élni – Aaron lassan kifújta a levegőt, és hallottam, hogy nevet a vonal túloldalán. - Még nem árultam el neki, hogy én sem.
- Jól tetted – válaszoltam vigyorogva. - Mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Te mit csinálsz? Azt mondta, nem vagy otthon.
- Tényleg nem – kezdtem óvatosan. - Dolgom akadt.
Aaron teljesen elhalkult, már azt hittem, letette.
- Kade? Ha nem akarsz róla mesélni, biztos ő is benne van a dologban.
Elhúztam a számat, még szerencse, hogy ő ezt nem láthatta.
- Segítenem kell neki, erre esküdtem fel.
- Talán beteg?
- Van egy csúnya sebe, amin kötést kell cserélni. Megkért, hogy én csináljam meg neki otthon, mert nem akar összefutni az apjával a kórházban.
- Ez kedves tőled – mondta, és örültem, hogy nem volt gúnyos a hangja.
- Ja. Ráadásul egészen jó fej velem.
- Hetero pasikkal kéne foglalkoznod – jegyezte meg.
- Akkor ezentúl veled sem lóghatok? - kérdeztem önelégült mosollyal az arcomon. - Elmondanád végre, mi bajod Kade-el?
- Túl jó az ágyban.
Vártam, hogy kitör belőle a nevetés, de amikor nem történt semmi, egyre inkább összehúztam a szemöldökömet.
- Ez most valami vicc?
- Lou, elég idős vagy már, hogy ilyenekről beszéljünk. Kade még egy jéghegyet is elolvasztana a puszta nézésével az északi sarkon. És mindketten tudjuk, hogy nem te nem vagy jéghegy. Elég egy apró szikra, hogy lángra lobbanj. Talán nem kéne, hogy ezt ő is megtudja.
- Miről beszélsz? - suttogtam meghűlten, és a parkban nekidőltem egy fa törzsének, hogy gondolkodni tudjak. - A fiúkat szereti.
- Talán még jobban szereti a hódításait számolni.
- Aaron… - kezdtem, és vettem egy mély lélegzetet. - Attól, hogy már régen nem voltam együtt senkivel, még nem fogok azonnal szerelembe esni, vagy lefeküdni azzal, aki kedves hozzám.
- Csak azért mondtam, mert féltelek. Nem akarom, hogy összetörje a szívedet.
- Nagylány vagyok már.
- De…
- Nincs semmi de, be akarom fejezni ezt a beszélgetést – vágtam rá dühösen. - Később találkozunk.
Kinyomtam a hívást és próbáltam lenyugtatni magam. Nehezebben ment, mint gondoltam, a gondolataim ide-oda cikáztak. Van valami, amit nem mondanak el nekem, ez lehet az egyetlen magyarázat erre az egész agymenésre. Ellöktem magam a fától és elindultam Kade lakása felé.
Az első kopogtatás után kinyitotta, szája óvatos mosolyra húzódott, mikor megpillantott.
- Gyere, már vártalak.
Beléptem az előszobába és lerúgtam a cipőmet. Aztán ránéztem, és azon tűnődtem, hogyan szedjem ki belőle, hogy Aaron miért haragszik rá. A haja kócos volt, a szeme fáradt, mintha nemrég ébredt volna fel. A vékony heg a nyakán most szinte világított, az arca borostás volt, de még ez a kissé rendezetlen kinézet is jól állt neki.
- Ne nézz így, borzasztóan fáradt vagyok – bökte ki, és lustán beletúrt a hajába. - Jót tenne egy zuhany. Mit gondolsz, lezuhanyozhatok végre normálisan?
- Megnézem a sebet, és utána válaszolok – mondtam neki. Miközben a nappali felé követtem, az egyszerű, szürke pólóját áthúzta a fején és a fotelbe dobta. Leült a kanapéra, és kicsit hátradőlt, hogy könnyebben hozzáférhessek a kötéshez. Leültem mellé és kikészítettem a kellékeket. A tapaszt óvatosan húztam le a bőréről, vigyázva, hogy a legapróbb fájdalmat se okozzam neki. Közben néztem a bőrét, ami csodálatos halványbarna árnyalatú volt, a hasát, amin kirajzolódtak az izmai.
Amikor felnéztem rá, a feje a kanapé háttámláján nyugodott, a szemeit csukva tartotta. A szempillái elterültek az arcán és árnyékot vetítettek a bőrére.
- Miért vagy ilyen fáradt? - kérdeztem, miközben közelebbről is megvizsgáltam a vágást.
Kinyitotta a szemét, és laposakat pislogva figyelte az arcomat, míg én előkészítettem egy ragtapaszt.
- Éjjel találkám volt egy ügyféllel. Olyan fajtával, aki sokat kér, miközben nem ad semmit.
- Mit kért?
- Hogy okozzak neki fájdalmat.
A kezem megállt a levegőben, de aztán észbe kaptam, és úgy tettem, mintha meg sem lepődnék azon, amit mondott.
- Megtetted?
- Meg. Mit gondolsz, miért vagyok olyan jó abban, amit csinálok? - kérdezte keserűen. - Mert szinte bármit megteszek, hogy az ügyfél jól érezze magát.
- Nem tudtál aludni miatta, ugye? - kérdeztem óvatosan.
A tenyerét fáradtan az arcához szorította, és megcsóválta a fejét.
- Néha elborzaszt, hogy mire vagyok képes. Ilyenkor mindig undorodom magamtól. De nem akarok erről beszélni. Mesélj inkább Oliverről -kérte mosolyt erőltetve az arcára.
Vettem egy mély levegőt, és elpakoltam a felesleges dolgokat vissza, a táskámba.
- Együtt énekelünk, ennyi. Jövőhéttől még több dalba beszállok, mert megkért rá, és én szeretek énekelni.
- Világos… és így a közelében lehetsz – vigyorgott.
- A múltkor kicsit összegabalyodtunk a kocsijában, és utána megbeszéltük, hogy jobb lesz, ha barátok maradunk.
Kade szemében kíváncsiság villant, és belőlem elkezdett megállíthatatlanul ömleni a szó.
- Adam magával vitte az összes önbizalmamat. Ha szexről van szó, félénkebb vagyok, mint egy szűz kislány.
- Ez nem igaz, mert legalább nyíltan beszélsz róla. Nem gondolkodtál még azon, hogy alkalmi partnerekkel találkozz? Az önbizalmadnak jót tenne, ha nem olyannal kezdenél, aki fontos számodra. A szex ismeretlenekkel talán üres lenne, de később könnyebben menne valakivel, aki számít.
Eltűnődtem a szavain, miközben visszaadtam neki a pólóját.
- Nem hiszem, hogy együtt tudnék lenni idegenekkel – vallottam be kissé elpirulva.
- Oké, csak egy ötlet volt – a szeme kutatóan stírölte az arcomat, majd pislogott néhányat. - Nem ragasztottad le a sebet – mondta meglepetten.
- Engedélyezek neked egy gyors zuhanyt – feleltem vigyorogva. - De vigyáznod kell, hogy ne ázzon ki.
- Megbeszéltük – vigyorgott rám vissza.
Végül nem vette fel a pólóját, és ijedten tapasztaltam, hogy nagyon nehezen tudom levenni a szemem a mellkasáról és a hasizmairól. Próbáltam magam azzal nyugtatgatni, hogy azért történik, mert Aaron felhívta rá a figyelmemet. Erővel elfordultam tőle, hogy a táskámban matassak.
- Csütörtökön találkozom néhány barátommal. Csatlakoznál hozzánk?
- Miért ne? - vágtam rá talán túl gyorsan, még mindig a táska aljáról.
- Van egy ismerősöm, akinek lányok fizetnek, hogy eltöltsenek vele egy kellemes órát – kezdte sokatmondó hangsúllyal, amire újra felé kellett fordulnom. - Megismerkedhetnétek. Semmi kötelezettség, nem is szólok neki, csak akkor, ha azt mondod, hogy szeretnél tőle valamit.
- Oké – suttogtam, és felnéztem a szemébe. Valamiért úgy éreztem, nem kapok levegőt, amikor beleolvadtam a csodálatos kékségbe. Meglepődött, pislogott néhányat és a pillantásában kíváncsiság csillant.
- Mennem kell – ugrottam fel hirtelen a kanapéról. - Pénteken eljövök, és kiszedem a varratokat.
Mielőtt megállíthatott volna, már az előszobában voltam és felvettem a cipőmet. Nekitámaszkodott a falnak és nézte, ahogy gyorsan készülődöm.
- Minden oké? - a hangja halk volt és aggodalmas. - Nem akartalak felzaklatni az ajánlattal…
- Nincs semmi baj – feleltem, és az arcomra kiült valami erőltetett mosolyféle. - Csütörtökön találkozom azzal a haveroddal, és meglátjuk.
Szerencsére ebben a pillanatban megszólalt a mobilom, úgyhogy volt indokom gyorsan elbúcsúzni tőle és kilépni az ajtón.
Oliver volt az, megkért, hogy majd ugorjak be hozzá a dalokért, amiket pénteken együtt fogunk előadni. Megígértem, hogy hétfőn elmegyek érte, de akkor már olyan zaklatott és kimerült voltam, hogy minél hamarabb haza akartam érni. Azt is hozzátette, hogy a banda tagjai szerint is nagyon jó voltam, és hogy számítanak rám. Megköszöntem a kedves szavakat, elbúcsúztunk, és én visszaértem a kocsihoz, majd elkezdtem keresni a kulcsot a táskámban.
Minden egyes szegletét átkutattam, de sehol nem találtam. Bosszúsan dőltem neki a kocsi oldalának, és aztán bevillant, hogy esetleg kiesett a kanapén, és beleolvadt a sötét szövet színébe. Fáradtan vettem egy mély lélegzetet és visszamentem Kade lakásának ajtaja elé. A kopogtatásomra nem felelt, úgyhogy felhívtam telefonon. Néhány csöngés után átkapcsolt a hangpostára, mire gyorsan ki is nyomtam. Lenyomtam a kilincset, és meglepetésemre az ajtó kitárult. Először csak kicsit nyitottam ki, bedugtam a fejem, körbenéztem, és akkor meghallottam a fürdőből a víz csobogásának a hangját. Óvatosan beljebb lépkedtem, és a nappaliba érve azonnal meg is találtam a slusszkulcsot, ott volt, ahol gondoltam. Amikor elindultam kifelé, valamiért megtorpantam a fürdőszobaajtó előtt, ami résnyire nyitva volt. Az ajkamba haraptam, és őrlődtem a vágy és a józan ész érvei között. Lassan tettem egy lépést a kiszűrődő fénycsík felé. A körmöm a tenyerembe vájt, és annyira izgatott lettem, hogy koncentrálnom kellett arra, hogy ne legyen olyan gyors a légzésem. Tényleg megteszem? Kukkolok egy szexi fiú után?
Még egy lépés, és már ott álltam, közvetlenül az ajtónál. Szóval tényleg megtettem. Onnan tökéletes látás nyílt a zuhanyfülkére, és amikor rájöttem, hogy Kade halk nyögéseit hallom, éreztem, ahogy elkezd égni az arcom, és sokkal lejjebb is lángolok. A hátát a zuhanyfülke ajtajához támasztotta, és hálát adtam az égnek, hogy nem láthatok mindent, hiszen párás volt az üveg. A kezét  gyors ritmusra mozgatta a csípője előtt, ha még mindig kétségeim lettek volna afelől, hogy nem csak tisztálkodik. A fogaim újra az ajkamba mélyedtek, és meg kellett kapaszkodnom az ajtófélfába, de egy tapodtat sem tudtam mozdulni. Akkor is mozdulatlan maradtam, mikor elzárta a vizet, és félő volt, hogy kilép a zuhanyzóból, és én lebukok. De nem jött még ki. A keze végigsimított a mellkasán, a fejét hátradöntötte, a nedves haja az üveghez nyomódott. Újra a kezébe fogta magát, és elég volt néhány másodperc, hogy elélvezzen. Hallottam a hangján, mikor felért a csúcsra, néhány  pillanatra teljesen elhalkult, a kezével a zuhanyzó falának támaszkodott, majd kapkodó lihegése tisztán kivehető volt a hatalmas csöndben.
Amikor újra megnyitotta a vizet én már a lépcsőházban jártam, és nem is emlékszem, hogy jutottam el a kocsiig. Remegő kézzel kinyitottam az ajtót, és beültem az ülésre, majd a fejem a kormánykerékre hajtottam, és próbáltam megnyugodni. Kinyitottam az anyósülésen heverő víz kupakját és ittam néhány kortyot. Ezt nem lett volna szabad látnom. Képtelen leszek ezek után kellő lazasággal ránézni, úgy kezelni, mintha abszolút nem érdekelne. Sokkal egyszerűbb lenne, ha Olivert láttam volna, hiszen már eldöntöttem, hogy adok magunknak egy esélyt, ha úgy alakul. Kade a fiúkat szereti. Kade egy prosti. Kade együtt volt az apukáimmal. Kade néha arrogáns faszfej. Kade szeret felidegesíteni. És könnyen megmosolyogtat, csodásan néz ki, és valamiért egyre inkább megkedveltem. Azt hiszem a „baj” nem elég ütős megfogalmazás arra, amibe keveredtem.

Nincsenek megjegyzések: